A gyermeknap kedves hagyománya szerint az elmúlt esztendőben született legifjabbakat köszöntötte városunk május 24-én
– A mai alkalomra készülve hoztam magammal valamit: azt a kis ajándékot, amelyet mi vehettünk át néhány éve – mondta Ambrus Gábor polgármester. – Szülőként 2016-ban és 2018-ban magam is részese voltam ennek az ünnepnek, s a kisfiam a mai napig együtt alszik az ajándék nyuszival, amit akkor kaptunk: az ágya leltárának elválaszthatatlan része, nagyon kedves emlék.
Polgármesterként nem lehet meghittebb, kedvesebb ünnepségen részt venni, mint amikor újszülötteket köszöntünk. Az élet ünneplése ez. Azoké a kis életeké, akik megjelennek az ifjú családokban, melyek a jövőnk alapját képezik. A család a legkisebb szervezeti egysége annak, amit Balatonkenesének vagy Magyarországnak hívunk. Belőlük szerveződik a közösségünk. Ezek a kisgyermekek lesznek a jövőnk: lehet, hogy köztük van a jövendő háziorvosunk, a legjobb ács, aki évek múlva majd segít megjavítani a házunk tetejét. Fontos, hogy érezzék majd annak a feladatnak a hasznosságát, amelyet végeznek.
Szent János Pál pápa mondta, hogy a kisgyermekekben a tisztaság, a ráhagyatkozás, a jóság és az egyszerűség testesül meg, s minden embernek erre kellene törekednie. Azt kívánom ezeknek a gyerekeknek, hogy felcseperedve óvodánkban, az iskolában érezzék magukat jól, biztonságban Balatonkenesén, mi pedig szülőként tudjuk azt mondani, hogy jó helyen vannak; az Önkormányzat, a helyi szervezetek gondoskodása része az életüknek, s amit lehet, megteszünk a jó életkörülményeikért. Szeretettel gratulálok az édesanyáknak és az édesapáknak, nagyon sok örömöt és jót kívánok nekik, hogy a gyerekeket neveljék.
Huszonnégy gyermeket köszöntünk ma – ez nem csak a családoknak, hanem Balatonkenesének is nagy öröm. Azt kívánom, hogy az elkövetkező években is így tudjunk gyarapodni.
Akiknek a köszöntés szólt
Mészöly Soma | 2024. június 12. |
Horák Noel Ábel | 2024. június 14. |
Káldosi Brúnó Bendegúz | 2024. július 10. |
Hódos Bálint | 2024. július 11. |
Medve Miksa | 2024. július 13. |
Babolcsai Dominik Olivér | 2024. augusztus 5. |
Tahin Tamara | 2024. augusztus 9. |
Rétsán Anna Dominika | 2024. augusztus 13. |
Dénes Dominik | 2024. augusztus 13. |
Nagy Anna | 2024. szeptember 11. |
Balassa Sára | 2024. október 9. |
Hering Olivér | 2024. október 19. |
Varga Panna | 2024. október 28. |
Varga Olivér | 2024. november 10. |
Kőrösi Julianna | 2024. november 15. |
Vajda Zsombor | 2024. november 26. |
Stáhl-Bartalos Debóra | 2024. december 12. |
Demény Mózes | 2025. február 21. |
Horváth Levente | 2025. március 7. |
Jansen Zoé | 2025. április 26. |