Németh Sándorné Iparművész
„Úgy érzem, még sok a dolgom” Decemberben, az első adventi vasárnapon nyílt meg a Kultúra Házában a Balatonkenesei Gobelin- és Hímzőkör Lélek és fény című kiállítása, melyről múlt havi számunkban…
„Úgy érzem, még sok a dolgom” Decemberben, az első adventi vasárnapon nyílt meg a Kultúra Házában a Balatonkenesei Gobelin- és Hímzőkör Lélek és fény című kiállítása, melyről múlt havi számunkban…
Karácsonyi fények, ünnepi műsor a református templomban, szeretetvendégség, melyért a vendéglátók idén is nagyon sokat tettek. (A horgászegyesület tagjai például nem csupán megfőzték az ünnepi halászlét, hanem előtte még ki…
December bővelkedett programokban, az ünnepvárás idején is sokan gondoltuk úgy, szükséges, hogy együttesen éljünk meg élményeket. Széleskörű összefogás jellemezte a rendezvények létrejöttét. Az adventi vasárnapokon nem is tudtuk volna a…
Tisztelt Balatonkeneseiek! Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a „Kenesei Disznótor” rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Balatonkenese város területén, Balatonkenese Bakó József utca- Táncsics Mihály utca kereszteződésétől a Rády…
Január Meghívó képviselő testületi ülésre 2025. január 30. Meghívó (9) Letölthető dokumentum: 1. Balatonkenese Város Önkormányzata 2025. Évi Költségvetési Tervezetének Megtárgyalása KVI_melléklet 2. Térítési díjak felülvizsgálata a szociális és köznevelési…
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az alábbi helyszínen és időpontban tüdőszűrő vizsgálatot tartunk. Helyszín: Balatonkenesei Művelődési Ház és Könyvtár Balatonkenese Kálvin János tér 4. Időpont: 2025. január…
A sormunka a kéményseprőipari szerv vagy kéményseprőipari szolgáltató megrendelés nélkül, rendszeres időközönként, tűzbiztonsági okból ingatlanról-ingatlanra járva, úgynevezett „sorban” végzett ellenőrző tevékenysége. Az ellenőrzés kiterjed az ingatlanhoz tartozó tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére…
Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy 2025. január 1. napjával létrejött a Balatonkenesei Közös Önkormányzati Hivatal. Az új hivatal kialakításával kapcsolatban minden szakrendszerünkben új adatbázist kell létrehozni, ebben…
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretében Balatonkenese Város Önkormányzata által nyújtott támogatás összesített adatai Letölthető dokumentum: Hirdetmény (2)