Széchenyi 170

A Kisfaludy Gőzhajó 170 éve indult első útjára, fedélzetén Gróf Széchenyi Istvánnal, mely esemény egyben a balatoni hajózás mérföldkövévé is vált. Ennek kívánt méltóképpen emléket állítani a Balaton Keleti Kapuja…

Tovább

2016. Augusztus 20. ünnepség

Nemzeti ünnepünk alkalmával az idei évben is összegyűltünk megemlékezni államalapító Szent István királyunkról. Nemzetünk legjelentősebb ünnepén délután központi városi ünnepség, este pedig a Balaton parton könnyűzenei koncert és tűzijáték került…

Tovább

XII. Országos Lecsófesztivál Balatonkenesén

A balatonkenesei Közművelődési Intézmény és Könyvtár rendezésében immáron  XII. alkalommal rendezték meg az Országos Lecsófesztivált, melyen idén közel 30 csapat indult, hogy megmérettesse magát. A zsűri elnöke Bede Róbert elmondta,…

Tovább

Nagykér testvértelepülés látogatása 2016 augusztus

Nagykér testvértelepülésünk delegációja ezúttal a XII. Országos Lecsófesztivál alkalmával érkezett Balatonkenesére. A látogatás költségeit pályázati forrásból finanszíroztuk. A közös nap a tájházban kezdődött, ahol hagyományőrző kiállítással és hagyományos vendégasztallal vártuk…

Tovább

Balatonkenese

A településről készült fotókat a helybéli lakosság készítette. Olyan képeket gyűjtünk folyamatosan, amelyek a helyiek szemével mutatják meg Balatonkenesét. Akik eddig fotókat küldtek: Szűcs Anikó, Wenczel György, Gajdos Béla, Téli…

Tovább