A csend szava

S miért lát kicsivel többet az ember, ha csöndesen ül egy percig… így… s behunyja a szemét?…” (Dsida Jenő: Megint csupa kérdés) „Egy kevés nyugalomra van szükségem!”, „Csendre vágyom!” – hangoztatjuk, de igazából menekülünk a csendtől. Körbevesszük magunkat zajjal. Minden szabad pillanatunkat az okosabbnál okosabb számítástechnikai kütyüink előtt töltjük, beszélünk, csevegünk, véleményezünk személyesen vagy virtuálisan;…

Talált tárgy

Tájékoztatom a Tisztelt Tulajdonost, hogy 2018. szeptember 3-án a 10 óra körüli időpontban a Balatonkenese, Fürdő utcában (lépcsőlejárónál) talált mobiltelefon vehető át a Balatonkenesei Polgármesteri Hivatalban (8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1.) Sipos Csaba közterület felügyelőtől munkaidőben. hétfőn és szerdán: 08:00-15:30 pénteken: 08:00-12:00 Balatonkenese Város Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy Balatonkenese Város Polgármesteri Hivatala épületének felújítása és korszerűsítése miatt, a Hivatal ideiglenesen a régi KÖGÁZ épületébe (8174 Balatonkenese, Táncsics Mihály u. 2.) költözik. 2018. szeptember 10-től 2018. szeptember 15-ig az ügyfélfogadás szünetel. Hivatalunkat 2018. szeptember 17-től az alábbi elérhetőségeken kereshetik: telefon: 06-88/481-087 e-mail cím: hivatal@balatonkenese.hu 8174 Balatonkenese, Táncsics Mihály u.…

Balatonkenese Címer

Felhívás

A téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri természetbeni támogatására. Tájékoztatjuk azon lakosokat/háztartásokat, amelyek a téli rezsicsökkentésben korábban még nem részesültek, valamint gáz- vagy távhő-szolgáltatási szerződéssel nem rendelkeznek, hogy szíveskedjenek a támogatásra való jogosultságukat a Balatonkenesei Polgármesteri Hivatalnál jelezni az alábbiakban részletezett módon. Háztartás alatt a szociális…

Talált tárgy

Tájékoztatom a Tisztelt Tulajdonost, hogy 2018. augusztus 22-én a Balatonkenese, Vak Bottyán strandon, vízben talált mobiltelefon vehető át a Balatonkenesei Polgármesteri Hivatalban (8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1.) Nagy Erzsébet Andrea aljegyző asszonytól munkaidőben. hétfőn és szerdán: 08:00-15:30 pénteken: 08:00-12:00 Balatonkenese Város Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy útkezelői intézkedés eredményeképpen a Balatonkenese, Alkotmány utca forgalomkorlátozása megtörtént. A forgalomkorlátozás az Alsóréti üdülőterületre vonatkozóan folyamatban lévő forgalomtechnikai felülvizsgálat elfogadásáig tart.

Focirajongók

Kedves Focirajongók! A balatonkenesei Sporttelep focipályán (Stadion u. 1.) MTD Hungaria Megyei III. osztályú labdarúgó mérkőzés lesz Balatonkenese VSE-Hajmáskér SE csapatok között 2018. szeptember 02-án 16:30 órakor. A mérkőzésre minden szurkolót szeretettel várunk! A kezdőrúgást Tömör István polgármester úr fogja megtenni

Értesítés légi kémiai szúnyoggyérítésről

ÉRTESÍTÉS LÉGI KÉMIAI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL Ezúton értesítjük, hogy Balatonkenese Város Önkormányzat illetékességi területén a Balatoni Szövetség megrendelésére légi kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.   A védekezés tervezett időpontja: 2018. augusztus 21. napján,   napnyugtát megelőző 1,5 órában kezdjük.   Tartalék időpontok: 2018. augusztus 22-23. napjain. napnyugtát megelőző 1,5 órában kezdjük.   Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox…

XIV. Országos Lecsófesztivál

2018. augusztus 25. Balatonkenese, Széchenyi Park PROGRAM: 8:00-10:00 a főzőcsapatok érkezése, regisztráció 10:00-10:50 „Csintekerintő” – BOGNÁR SZILVIA gyermekkoncertje 11:00-11:30 Frici Bohóc műsora 12:00-13:30 FALUSI MARIANN és a Füred Dixieland Band koncertje 13:45-14:00 a Szivárvány Népdalkör műsora 14:00-15:30 a lecsófőző csapatok felvonulása + gongszó: a főzőverseny kezdete 15:30-16:00 a Kid Rock ’n’ Roll SE táncbemutatója 16:00-16:30…

Értesítés légi-kémiai szúnyoggyérítésről

Ezúton értesítjük, hogy Balatonkenese Város Önkormányzat illetékességi területén a Balatoni Szövetség megrendelésére légi kémiai szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.   A védekezés tervezett időpontja: 2018. augusztus 14. napján, napnyugtát megelőző 1,5 órában kezdjük. Tartalék időpontok: 2018. augusztus 15-16. napjain, napnyugtát megelőző 1,5 órában kezdjük.   Felhasználásra kerülő vegyszer megnevezése: CORATRIN, Mosquitox 1 ULV Forte, Aqua K-othrin ULV. A vonatkozó…

Autóbuszos kirándulás: Savaria Történelmi Karnevál Szombathely

  2018. augusztus 24. PÉNTEK Indulás: 2018.08.24. (péntek) 8.00 óra a Tourinform Iroda elől! Visszaérkezés kb: 20:00 Létszám: a buszkirándulás minimum 30 főnél indul! Részvételi díj: 4000 Ft/fő. Jelentkezési határidő: 2018.08.17, 17 óra. Jelentkezés a Balatonkenesei Tourinform Irodában, Balatonkenese, Kálvin János tér 4. Érdeklődni lehet: Tel.: 06-88/594-645 E-mail: tourinform.kenese@gmail.com Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kenesei séta

Kellemes sétára invitáljuk Önöket, ahol megismerkedhetnek Balatonkenese féltve őrzött titkaival, élővilágával, látványosságaival. A sétát a balatonkenesei Tájházban zárjuk, ahol helyi idegenvezető avat be minket Balatonkenese történelmi hagyományaiba. (Tájházi belépő: 400 forint) Minden szombaton! Indulás: 9 órakor, gyülekező a Tourinform Iroda (Kálvin János tér 4.) előtt. Várható időtartam 2- 2,5 óra. Szeretettel vár mindenkit egy könnyed…

Amikor menni kell

Vass Károly rallyversenyző és navigátora, Szabó Lajos sikerei nem ismeretlenek Balatonkenesén. Most ismét jó hírről számoltak be. – Mihez gratulálhatunk nektek? – Idén elindultunk a másodosztályú rallyebajnokságban, amit júniusban a Székesfehérvár Rally-val kezdtünk, júliusban pedig a Veszprém Rally-val folytattunk. Ez két különböző verseny, két különböző pályával. Az egyik aszfalton, a másik murvás terepen zajlott. Saját…

Egy teljes nap a biciklisták szolgálatában

A július elején újonnan felállt kenesei Tourinformos csapatunk már a hónap első hétvégéjén bezsebelt jó néhány dicséretet, elismerést, kedves köszönő mondatot, no meg sok-sok őszinte mosolyt, amiért aktívan közreműködtünk a Spirit of Ba-laton elnevezésű biciklis megmérettetés lebonyolításában. A lelkes szervezők idén immár kilencedik alkalommal rendezték meg 24 órás kerékpáros Balaton-kerülő rendezvényüket, a Spirit of Balaton-t,…

Közügyeink

A hulladékkezelésről és más kérdésekről. A nyár napjait éljük, remek a Balaton vize, sok nyaraló és visszatérő vendég jön hozzánk. Sajnos vannak azonban visszatérő problémák, amelyek megkeserítik mind az itt élők, mind a pihenni vágyók életét. Ezekről és pár mostanában felmerült kérdésről beszélgettünk Jurics Tamással, Balatonkenese jegyzőjével. – Időről időre szemeteszsákok, kidobott holmik, nem egyszer…

Kicsiben a nagy?

Így a nyári szünet közepén számtalan koncert, előadás, fesztivál van kinn a szabadban. Nem véletlen, a hűs nyári esték kellemes lehetőséget biztosítanak mind a zene, mind az előadásokat, tanításokat kedvelők részére. Eljátszottam a gondolattal, hogy én milyen előadást tartanék egy csendes nyári estén, a finoman fodrozódó Balaton partján. Gondolatban elképzelem, ahogy hús-vér emberek életére nézve…

Életvezetés – Szabadság és benső monológ

Mottó: „Tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.” (Mahatma Gandhi) Szabadon dönteni, szabadon dolgozni, szabadnak lenni! A szabadság megéléséről és akadályairól már a korábbi cikkeimben is írtam, hisz ez a téma egyike a legérdekesebb és legéletbevágóbb pszichológiai és lelkivezetési területeknek. A szabadság akadályaira gondolva a legtöbben először a külső gátló vagy nem…

Beruházásokról

Tisztelt balatonkeneseiek! A 2014-2019-es választási ciklusra megújult Képviselő-testület előrelátó és hosszútávú gondolkodásával, döntéseivel több éves elmaradást pótolt. Igyekszünk a napi működtetési és karbantartási feladataink mellett lehetőséget találni településünk arculatának jellegének megőrzésére, ezen belül középületeink átfogó felújítására. A 2014-től kezdődő folyamatos együtt gondolkodás és cselekvés részeként 2015-ben pályázatot nyújtottunk be az óvoda, az iskola és a…

Egy rendkívül eredményes magyar vállalkozó

Aki megnevettette a világot Vasváry-Tóth Tibor riportja Sebő Gyulával, a Julius-K9 nagyvállalatcsoport vezetőjével Ennek az írásnak a Magyarok a nagyvilágban, avagy Balatonkenesén címet is adhattuk volna, olyan szép és hihetetlen, hogy az ember szinte elbizonytalanodik, pedig nem kellene. Higgyük el, hogy nekünk is érdemes álmodni és merni megvalósítani azt! – Mindannyiunk örömére kifejezetten balatonkenesei kötődésűek lettetek.…

Reneszánsz ember a szomszédban

Ma a tudományban és ennek nyomán az élet sok területén a specializációra, egy kisebb egység minél részletesebb, mélyebb megismerésére törekszik, aki komolyan gondolja, amit csinál. Mégis gyakran elhangzik: legyünk kreatívak, gondolkodjunk multifunkcionálisan, értsünk több dologhoz. A két nézőpontot nehéz összeegyeztetni, s még nehezebb a mindennapokban alkalmazni. Ha olyan emberrel találkozunk, aki ezt a gyakorlatban megvalósítja,…

Öröm vagy üröm?

Érdekes az, ahogyan az ember magára talál. Amint a kisgyermek felfedezi, hogy ő egy különálló személy, nagyon gyorsan megtanulja, hogyan juttassa érvényre az „akarom” és a „nem akarom” jogait. Pár évvel később, amikor kiskamaszként másokhoz kezdi hasonlítgatni magát, felborul a harmónia. Megjelennek a „menők”, akiknek a szava törvény, és akik pedig sokszor vesztesként jönnek ki…

Új vezetője van a kenesei polgárőröknek

Nemrégiben megtartott közgyűlésén Nyemcsok Györgynét választotta elnökévé a Balatonkenesei Polgárőr Egyesület. Vele beszélgettünk. – Gabi, te lettél a Polgárőrség vezetője Kenesén. Hogy ért a felkérés és hogy látod a szervezet helyzetét most, hogy átvetted? – Mindenkit váratlanul ért a hír, amikor Ritter József most leköszönt elnök bejelentette a lemondását és azt, hogy kilép a polgárőrség…

Közösségépítő gyülekezetekről és hajszálgyökerekről

Folyó év április 28-án, abban a megtiszteltetésben részesültünk, húgommal és sógornőmmel, hogy a Kenesei Református gyülekezet meghívására részt vehettünk egy testvérgyülekezet, az iszkaszentgyörgyi reformátusok Szent György Napok rendezvénysorozatának egy napján. A vendéglátás gondját és örömét a két gyülekezet Nőszövetsége vállalta magára – most már utólagosan visszagondolva, mindenki örömére. A jó hangulatot érzékelve, sikerrel zárult a…

Életvezetés – Szabadság és megszokás

Mottó: „Nem a szakítások, még csak nem is a halálok az igazán tragikusak: hanem a megváltoztatás lehetetlenségének képzete.” (Jókai Anna) Szabadon dönteni, szabadon dolgozni, szabadnak lenni! A szabadság megéléséről a korábbi cikkekben már írtam, ahol néhány gondolatot vetettem fel a szabadság megélésének lehetőségeiről, mint a szabad önkifejezésről vagy félelem átalakításáról ösztönző erővé, energiává. Most egy…

Ahhoz, hogy elérd a céljaidat, rengeteg alázat és még több munka kell

Beszélgetés a 2017/2018-as szezon Veszprém Megyei Kupa-győztes futballklub kapusával Borda Patrikkal, a Balatonalmádi SE, megye I. osztályú, Veszprém megyei kupagyőztes felnőtt labdarúgó csapatának kapusával beszélgettem a kezdetekről és a kupagyőzelemig vezető útról. Patrik 10 évesen, Cseh Károly kezei alatt kezdte karrierjét, Balatonkenese színeiben, hátvédként. Elmondása szerint lábfájdalmai miatt állt a kapuba és azóta is „ott…

Vigyázunk Rád a Balatonon

„Vigyázunk Rád a Balatonon” címmel jelent meg egy új, lakosságtájékoztató füzet, ami bárki számára elérhető elektronikusan, vagy akár papír alapon, térképes formában is. A kiadvány a Balatonhoz érkező turisták, vendégek számára kíván rövid, tömör, használható információkat és jótanácsokat nyújtani, a biztonságos itt tartózkodásuk érdekében. A Balaton-parti megyék védelmi bizottságai által megjelentetett ismertető, a Balaton hívogató…

A Balatonkenesei Értéktár Bizottság meghívója

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelttel meghívom Önöket a Balatonkenesei Értéktár Bizottsági ülésére, melynek időpontja 2018. június 21. csütörtök 16.00 óra, helyszíne: Kultúra Háza (Balatonkenese, Kálvin János tér 4.). Napirendi pontok: 1) A Szervezeti és Működési Szabályzat megtárgyalása 2) Az Elnök beszámolója eddigi tevékenységéről 3) Pénzügyi beszámoló 4) Beérkezett „Javaslattételi lapok” megtárgyalása 5) Aktuális feladatok megbeszélése   Tisztelettel,…

Balatonkenese Város Önkormányzati épületeinek energetikai korszerűsítése

A projekt keretében Balatonkenese Város önkormányzat tulajdonában lévő 3 db épület energiahatékonysági beruházásának megvalósítása a cél (Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, KippKopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala). Az óvoda épületében a meglévő épületgépészeti rendszer korszerűsítését tervezzük. A polgármesteri hivatal épületén a következő tevékenységeket tervezzük: Azbesztmentesítés a tetőhéjazat cseréjével; nyílászáró…

Életvezetés – Szabadság és félelem

Mottó: „A bátorság is ragályos, nem csak a félelem.” (Hesna) Szabadon dönteni, szabadon dolgozni, szabadnak lenni! A szabadság megéléséről a korábbi cikkemben is írtam, akkor a szabad kommunikáció témájával vetettem fel néhány gondolatot. De nem csak a kapcsolataimban élhetem meg a szabadságom korlátozását. Néha én magam korlátozom a saját szabadságomat. Erre egyik példa a félelem.…

Hátha valaki nem ismeri…Ki volt Németh Árpád?

Az 1000 éves Kenese című Kis András könyv „Akik sokat tettek Keneséért” című fejezetében találtam Németh Árpád plébánosról hiteles leírást, adatokat. Lófeői Székely Németh Árpád püspöki tanácsos, esperes plébános 1889. február 14-én született Kaposváron, ősi székely nemesi családból. A középiskoláit szülővárosában, a teológiát Veszprémben végezte. 1913. június 27-én szentelték pappá. Mint káplán Oszlopon, Kisgörbőn, Szentbékállán,…

„Keressétek az élet szépségét, de ha ti keresitek, akkor nektek is adni kell” Kovács Ervin 90 éves

Kovács Ervinnél, a Balatonkenesei Polgárőr Egyesület alapítójánál vendégeskedtünk, hogy 90. születésnapja alkalmából köszöntsük, és bemutassuk őt lapunk olvasói számára – annak is, aki ismeri, és annak is, aki még nem. Ervin bácsi élete – aki nem csak a polgárőrség létrehozója volt – szorosan összefonódik Keneséével. Közösségért önzetlenül végzett tevékenységével olyan példás életművet alkotott, ami mindenki…

Jókívánság, nem csak nyárra

Nincsenek nagy gondolataim, és nem is akarok úgy tenni, mintha lennének… Így, nyár elején nemcsak a természet változik, hanem bizony a gondolatmenetek is. Van az úgy, hogy filozofálnál, és elmondanál sok mindent egy jegyzetelésben, pusztán csak azért, hogy segíthess, de rájössz: áh, kis ovis vagy te az élet nagy görög drámáihoz (Szabó Magda után szabadon).…

Gyülekezeti kirándulás Iszkaszentgyörgyre

A szentgyörgyi és a kenesei gyülekezet Nőszövetsége találkozót szervezett a 2018. évi Szent György Napok rendezvényeinek alkalmára április 28-án, szombaton. Szép, kényelmes busszal indulhattunk a kenesei református templom elől, fiatalok és idősebb korosztály, a napi Igével: „Az az indulat legyen bennetek, amely a Krisztus Jézusban is megvolt.” (Filippi levél 2.) Egész napunkat Isten szeretete ragyogta…

Rendvédelmi pályát népszerűsítő tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek

  A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt. A tábor időtartama: 2018.július 15-től július 20-ig Helyszíne; Remeteszőlős, Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium A jelentkezési határidő 2018. június 4. A felhívás részletes szövege itt érhető el: Települési önkormányzat részére rendvédelmi pályát népszerűsítő tábor f…

Versenytárgyalási hirdetmény jelent meg

Balatonkenese Város Önkormányzata versenytárgyalási hirdetményt tett közzé 2018. május 15-én a 8174 Balatonkenese, Balatoni út 155. szám alatti ingatlan adásvétel útján történő hasznosítására. A nyilvános versenytárgyalás időpontja 2018. június 4. 10.00 óra.  A versenytárgyalási hirdetményt teljes terjedelmében megtekinthetik városunk honlapján. További információ

Jó rendezvényt létrehozni: alkotás

Gábor Adrienn 2017 decemberétől a Kultúra Háza öt évre kinevezett intézményvezetője. Vele beszélgettünk kultúráról, szakmáról, no és arról, hogyan érzi magát Kenesén. – Rendezvényeken, eseményeken már sokan, sokszor találkozhattak veled. Bemutatnád magad az olvasóknak kicsit közelebbről? Vagy kérdezhetem úgy is: mi a mesterséged címere? – Gábor Adrienn vagyok, 44 éves, háromgyermekes családanya, feleség, intézményvezető, korrektor,…

Origami Hétvége Balatonkenesén

Hetedik alkalommal találkoztak a Magyar Origami Kör tagjai városunkban. Jó hangulat és sok-sok hajtogatás, origami totó és csapatmunka volt az idei program. Közös mozgásban lehetett részünk Galambos Lászlóné Betti vezetésével: megismerkedtünk egy új sporteszközzel, a Smowey rezgőgyűrűvel. Csapatmunkával újraalkottuk az elmúlt öt év Origami Világnapok témaköreit. Csodálatos plakátok készültek, melyeket a kecskeméti országos találkozón állítunk…

Elment Dr. Saáry Istvánné Emmi Néni

2018. április 7-én, 89 éves korában elhunyt Dr. Saáry Istvánné Emmi néni. Egészen az utóbbi évekig aktív volt, a településen elismerésnek és nagy szeretetnek örvendett. Emmi néni élete tartósan összefonódott Balatonkeneséével. Ide jött férjhez, a település tiszteletnek örvendő, megbecsült, szeretett orvosához. És őt, mint tanítót is nagyon megbecsülték. Itt született kislánya, akit nagy szeretetben nevelt…

Életvezetés – Szabadság és kommunikáció

Mottó: „A kommunikáció legmélyebb szintje nem a kommunikáció, hanem a közösség.” (Merton) Eljött a tavasz! Olyan jó érzés sétálni a napsütésben, bőrünkön érezni a szellő melegét és a szívünk környékét is egyfajta kellemes érzés lengi át. Jó kint lenni, jó a szabadban sétálni, szinte áthat minket egy megfoghatatlan szabadság érzése. Szabadság! Mindenki által vágyott, sokak által megharcolt,…

Édesanyák, a földi csodák…

A napokban egy érdekes televíziós beszélgetést hallottam. A téma az anyaság volt, több meghívott vendég ült a stúdióban. Éppen egy idősebb hölgy beszélt: Tóthné Perei Márta. Arról mesélt, hogy 2015-ben megkapta a Richter Aranyanyu Díját.  Számtalan díjat ismerünk, melyek nagyon fontosak, hiszen rámutatnak olyan helyzetekre, amelyekben valaki a hétköznapin túlmutatót vitt véghez. De vannak olyan…

Elment a Költő

„…közel van már elköltözésem ideje. A harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét.” (Pál II. levele Timóteushoz 4,6-8)   Bayer Emil, Emil bácsi, lapunk állandó szerzője április…

Ingyenes IT képzési lehetőség 15 fős csoportoknak

A GINOP -6.1.2. programban lehetőség nyílik a digitális készségekkel nem rendelkező, munkavállalási korú személyek informatikai képzésére. Ajánljuk olyan munkavállalóknak, akiknek munkahely megőrzése a munkaköri változásokból adódó ismeretbővítés előfeltétele. Ajánljuk azon munkáltatóknak, munkavállalóknak, akiknek tevékenységében új területeken jelenik meg az információ technológia. Letölthető dokumentum: Tájékoztató a GINOP- 6.1.2 képzésről

Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjéről

Tájékoztatjuk a tisztelt Ügyfeleket, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2018. április 21-én az ügyfélfogadás szünetel. A következő ügyfélfogadási nap 2018. április 23. hétfő A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjéről bővebb információkat itt találnak: Ügyfélfogadás rendje Megértésüket tisztelettel köszönjük! Jurics Tamás jegyző

Tájékoztatás a hivatali telefonos elérhetőségek meghibásodásáról

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy műszaki meghibásodás miatt Hivatalunkat telefonon jelenleg nem tudják elérni. Kérjük, amennyiben lehetőségük van rá, ügyintézésüket kezdeményezzék személyesen illetve e-mailen keresztül a hivatal@balatonkenese.hu e-mail címen. Megértésüket köszönjük! Balatonkenese Város Polgármesteri Hivatala Balatonkenese, 2018. április 11.

Hivatásos gondnok képzés indul

A Fejér Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnok képzést indít. A képzés célja, hogy megfelelő ismereteket nyújtson a cselekvőképességében részlegesen, vagy teljesen korlátozott személyek személyi és vagyoni jogai érdekvédelmének ellátásához. A képzés időtartama 28 óra, amely az írásbeli vizsga 1 órás időtartamát is magába foglalja. A képzés tesztkérdésekből álló írásbeli vizsgával zárul, amelynek értékelése a vizsga napján…

Felhívás a zsákos szemétszállításban érintett ingatlan tulajdonosok számára

Tisztelt Nyaraló tulajdonosok! Ezúton tájékoztatjuk a Balatonkenesén zsákos szemétszállításban érintett tulajdonosokat, hogy a 2018 évre érvényes SIÓKOM emblémás zsákok megérkeztek, azok átvehetők a Városgondnokságon (8174 Balatonkenese, Fő u. 43.) hivatali időben. Hétfőtől – Csütörtökig  08.00 óra és 15.00 óra között Pénteken  08.00 óra és 12.00 óra között. További részletes információk a hulladékszállításról. Balatonkenese Város Városgondnoksága