Egyesületi különdíj az Euphoriának!
Április 26-án vasárnap ismét megmérettettük magunkat Balatonfüreden a Silver Dance Star versenyen. Nagy büszkeség, hogy a versenyről elhoztunk egy „egyesületi” különdíjat, melyet a zsűri azért adott nekünk, mert évről évre követik a munkásságunkat és úgy ítélték meg, hogy az utóbbi időben erőteljes fejlődés következett be a gyerekek teljesítményében. Tehát a különdíjat, a kupát a legjobban fejlődő csapatként kaphattunk meg. Ez számomra nagyon nagy öröm, hiszen rengeteget dolgoztunk az utóbbi időben, rengeteget próbáltunk és meg is lett az eredménye.
Büszke vagyok a lányokra, hiszen román csapatok is részt vettek ezen a versenyen, akik elég erős ellenfélnek bizonyultak, és mégis sikerült csodás eredményeket elérnünk: 23 koreográfiával vettünk részt a megmérettetésen, kicsik és nagyon egyaránt. Voltak olyan gyerkőcök, akik életükben először léptek színpadra szóló koreográfiával. Szívem csordultig szeretettel és hálával, hogy ilyen csapatom van!
Íme az eredmények: Lencse Lili 4. helyezés ért el szóló koreogfráfiájával, Hódos Henriett 2. helyezést ért, ő először lépett nagyközönség elé szóló koreográfiájával. Petró Lilla egy 9 indulós mezőnyben 5. helyezést ért el Magic Caterpillar korokgráfiájával és másik szólójával az Aprócska Lángocska című táncával a 7 fős mezőnyben 2. helyezést ért el. Kovács Linett 2 aranyérmet is szerzett szóló koreográfiájával. Galanics Emma is szépen szerepelt hiszen ő is egy 11 fős mezőnyben 2. helyezést szerzett. Emma és Petró Lilla duóban is indultak, ahol 1. helyezést szereztek ezüst minősítéssel. A Tavasztündérek (Hódos Heni és Reitner Janka) 1. helyezést szereztek ezüst minősítéssel. Janka pedig a szirmok fohásza című koreográfiájával szerzett 5. helyezést. A nagy formációnk, amiben 18 fő táncos volt vegyes korosztályokban 1. helyezést szerzett arany minősítéssel.
Első helyet szerzett még: A fognyűvőmanók című koreográfia, melyet Erdélyi Fanni, Erdélyi Flóra és Tóth Zsófi táncolt, közreműködött: Hermann Zsófia. Az Elbűvölő csajok is 1. helyezést hozott, melyben Erdélyi Fanni, Erdélyi Flóra, Petró Lilla, Galanics Emma és Báles Gréti táncolt. Gőcze Szofi 3. helyezést ért el Az alma és fája című koreográfiájával. 2. helyezést ért el: Az álombárányok című koreográfia, A Kelet varázsa című koreográfia, A csokigolyók, melyben aprócska táncosaink vettek részt és jó nagy kupát tudhattak magukénak a fénylő érmek mellett, valamint Hermann Zsófi és Vajda Zselyke duója is.
Junior korcsoportban a következő koreográfiák mérettetek meg: Kungl Hanna Szabadság útján: 1. helyezés ezüst minősítéssel, Halloween éjjel 1. helyezés ezüst minősítéssel, Surviors 1. helyezés ezüst minősítéssel, Kelemen Lili és Kungl Hanna duója 1. helyezés ezüst minősítéssel
Akik a versenyen részt vettek: Kutasi Adél, Kakas Lara, Hódos Henriett, Reitner Janka, Kajtár Anna, Gonda Léna, Lencse Lili, Üveges Jasmin, Rétsán Réka, Varró Véda,
Tóth Zsófia, Hermann Zsófi, Vajda Zselyke, Erdélyi Flóra, Edélyi Fanni, Báles Gréta, Deák Zsejke, Gonda Emma, Altai Lilla, Petró Lilla, Gőcze Szófi, Galanics Emma, Üveges Emilie, Várady Fanni, Kelemen Lili, Kungl Hanna, Vajda Gyöngyvér, Kovács Linett. Gratulálok valamennyi versenyzőknek! A kenesei közönség láthatta a produkcióinkat a majálison, valamint a Gyermeknapi programon is találkozunk!
Nagy-Kertay Zsuzsanna







