Tisztelt Címzettek!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Papkeszi-Küngös települések közelében található, a Fiorács Kft.-hez tartozó sertéstelep okozta szaghatások csökkentését vállalatunk továbbra is kiemelt feladatként kezeli. Ennek céljából hamarosan újabb, remélhetőleg még hatékonyabb lépést tudunk tenni.
A szaghatások csökkentése érdekében egy előzetesen megtekintett és számos referenciával rendelkező technológia telepítése mellett döntött cégünk, melyet már a következő hígtrágyakeverés- és kitermelés alkalmával tervezünk beüzemelni. A technológia lényege, hogy egy nagy hatótávú, fúvókákkal felszerelt ventilátor magas koncertrációjú szagsemlegesítő vegyszert porlaszt a szagforrásra, ezáltal közömbösítve a kellemetlen szagokat. A technológiát ismertető részletes anyagot jelen levelemhez mellékelem.
Egyúttal ezúton jelzem, hogy tisztelettel szeretnénk felkérni Önöket, hogy vegyenek részt az újonnan kialakításra kerülő rendszer tesztelésén, ahol közösen vonhatjuk majd le a technológia hatékonyságával kapcsolatos következtetéseinket.
A részletekkel kapcsolatosan a technológia telepítését követően fogjuk keresni Önöket.
Letölthető dokumentum:
Kelt: Ács, 2022. október 11.
Köszönettel és üdvözlettel:
Bakó Gábor
Fiorács Kft.
Ügyvezető