Zene, játék, kacagás – május 31-én Gyereknap a Panna Bál Együttessel!
Interjú Csont Annával, a zenekar énekesnőjével.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével, és mikor döntötted el, hogy ez lesz az utad?
Már kicsi korom óta része az életemnek a zene. Kislányként templomi kórusban kezdtem, majd elkezdtem képezni magam, magántanárhoz jártam, zongorázni és gitározni tanultam. Őszintén nem is emlékszem olyan periódusra az életemből, aminek ne képezte volna szerves részét a zene, dalírás, éneklés.
- Mi inspirált a Panna Bál megalapítására?
Szeretem a gyerekeket, több gyerek produkció megalkotásában és előadásában is részt vettem. Így adott volt, hogy szeretnék egy saját produkciót. Elkezdtem megírni a dalokat, nagyon könnyedén és gyorsan történt minden. Zenész társammal összeraktuk a műsort, és napokon belül már színpadon is álltunk vele. Fantasztikus érzés volt az a hirtelen jött érdeklődés és szeretet, amit kaptunk. Egyértelmű volt, hogy jó az irány, és mai napig minden percét imádjuk.
- Mitől lesz szerinted igazán jó egy gyerekdal?
Én Disney mese dalokat hallgattam gyerekként, így nekem az a kiindulási pont. A popposabb mainstream vonalat céloztuk meg hangzásban és dallam világban. Úgy gondolom, hogy egy gyerekdal akkor jó, ha tanít, fejleszt és mellette szórakoztat.
- Hogyan tesztelitek, hogy egy dal működik-e a gyerekeknél?
Az elején az ismerőseink gyerekeinek mutattuk meg a dalokat és kértük ki a véleményüket. Nagyon sokat tudtak nekünk segíteni abban, hogy mi is az, ami igazán tetszik nekik és persze hogy miket hallgatnak. Egyébként legtöbb esetben azt hallgatják, amit Apu és Anyu, így olyan hangzásra törekedtünk, mint amilyen dalok szólnak akár Spotin, Youtubeon vagy a rádióban.
- Van olyan visszajelzés egy gyerektől, ami különösen megmaradt benned?
Az összes vissza jelzésre emlékszem, mind megmaradt bennem. Nagyon sokat jelentenek, hiszen nekünk az a célunk, hogy örömet és maradandó élményt okozzunk. Amikor éneklik a dalainkat az elmondhatatlanul jó érzés. Talán, amit kiemelnék a számtalan vissza csatolások közül, amikor egy 82 éves néni 2,5 órát utazott busszal, hogy lásson minket. Azt mondta szereti azt az energiát, amit képviselünk és ezt az élményt élőben akarta átélni. A koncert alatt végig táncolt majd utána a gyerekekkel buborékozott. Hihetetlenül inspiráló és példaértékű volt.
- Szerinted mit adhat a közös éneklés egy családnak?
A zene, a tánc, az éneklés mindenképp feltölti az embert. Ha ezt közösen csináljuk egy fantasztikus érzés. Ilyenkor eltűnnek a problémák, nem marad semmi csak a jókedv, és egy élmény, ami egy csodás emlék lesz.
- Mit üzensz a kenesei gyerekeknek?
Várunk mindenkit sok-sok szeretettel a színpad előtt! Énekeljünk, táncoljunk és kapjuk el együtt az összes buborékot! Nagyon várjuk hogy találkozhassunk! 🙂










