Kedves Keneseiek!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket az új esztendőben!
Az elmúlt év kihívásai és sikerei egyaránt megerősítettek bennünket abban, hogy Balatonkenese igazi ereje az itt élők összetartásában, szorgalmában és egymás iránt mutatott felelősségvállalásában rejlik. Köszönöm mindenkinek, aki munkájával, a város életében való aktív részvételével, figyelmével hozzájárult városunk fejlődéséhez és jó hírnevéhez!
Az új év ugyan már megkezdődött, de hadd idézzem fel első napját. A VI. Pál pápa kezdeményezésére 1963 óta a polgári új év első napja, Szűz Mária, mennyei édesanyánk ünnepe mellett a béke világnapja is.
Most nagy szükségünk lenne rá, hogy ezt minél több ember megfontolja, ő maga mit is tehet a békéért. Reméljük, hogy akiknek pedig valódi hatalmukban is áll, tényleg békességszerzőként lépnek fel 2026-ban. Bízom benne, hogy mi, magyarok és a nagyvilág többi országa is jövő ilyenkor egy jó és békét hozó évre tudunk majd visszatekinteni. Sajnos, közel Magyarországhoz háború dúl, de a feszültség hazánkon belül is jelentős, a közelgő választásokat megelőző kampányidőszakban. Nem szoktam országos politikai ügyeket ezen újság soraiban tárgyalni, de arra fel kell készülnünk, hogy várhatóan hatással lesz az önkormányzat működésére, megítélésünkre. Sajnos ezt az online térben már most erősen érezzük… Kérem megértésüket és támogatásukat abban, hogy az önkormányzat működését a helyi ügyek mentén értékeljük, alkossunk véleményt és ne előítéletek alapján!
Elkerülhetetlen, hogy felelős, gondolkodó ember véleményt formáljon egy ilyen fontos témában, ahogy személyesen bizonyára én is meg fogom tenni, a saját értékrendem, elköteleződésem szerint.
Ettől az elköteleződéstől függetlenül minden lakos polgármestere vagyok, amit örömmel vállalt kötelesség szerint igyekszem is a legjobban teljesíteni! 2026 ebből a szempontból is nagyon fontos év lesz, az együttműködésünk ebből a szempontból is vizsgázni fog.
A már megkezdett év is sok lehetőséget tartogat számunkra. Az év elején komoly projekten, a település közvilágításának felújításán dolgozunk, készítjük elő annak közbeszerzését. Állami támogatásból és saját önkormányzati forrásból fogjuk ezt finanszírozni a 2026-os költségvetésünkben. Így körül-belül 100 millió forint értékben tudjuk a lámpák cseréjét megoldani a település teljes területén.
A január rendkívüli hóhelyzettel indult. Az elmúlt, kicsit több mint egy év bőven hozott meglepetéseket, amik komoly hatással voltak az életünkre. A teljes település szintjén okozott problémát, több mint egy napra egy áramszünet júliusban, majd hasonlón teljes települést érintő csőtörés történt ősszel, most pedig a rendkívüli hóhelyzet. Ez mind a rugalmasságunkat, válságkezelésünket és az együttműködésre való képességünket tette próbára. Az Önök segítségével összességében talán jól vizsgáztunk!
Hálás vagyok a lakosoknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak, a szolgáltatók kollégáinak és természetesen minden önkormányzati dolgozónak, hogy összefogva, egymást segítve sikerült ezeket a rendkívüli helyzeteket átvészelni, a felmerülő problémákat megoldani. Ilyen szempontból is jó lenne egy békésebb 2026. esztendő. Ebben persze maximum reménykedhetünk.
Ami a dolgunk, hogy a hóhelyzet kapcsán is megmutatkozó eszközproblémáinkat megoldjuk, az elavult és leamortizálódott gépparkunk 2025-ben megkezdett fejlesztését folytassuk. (2025-ben már vásároltunk két kisteherautót és egy nagyértékű rézsűvágót a Városgondnokságnak.)
Nyáron a jó időjárás a napsütéssel, a szép Balatonnal jár együtt. Télen a hó a szép, gyönyörködjünk benne és élvezhessék ki gyerekek és felnőttek is a vele járó jót. Az egyik kedvenc nosztalgiázós élménye a felnőtteknek, idősebbeknek, hogy milyen nagy havazások voltak gyerekkorunkban. Most egy kis ízelítőt kaptunk azokból. Talán mi máshogy terveznénk meg, hogy mikor és mennyi hó érkezzen, de hála Istennek, ennek eldöntése nem ránk van bízva.
A mi dolgunk az, hogy a ránk bízott erőforrásokkal a lehető legjobban gazdálkodjunk, a lehető legkevesebbet hibázzunk mellette, és ahogy 2025-ben megkezdtük, az együttműködést tovább erősítsük szeretett településünkön – az ilyen nehéz helyzeteket is közösen megoldjuk.
Jókedvvel, a hozzá társuló elszántsággal, szakértelemmel, az előttünk álló évben is e szerint fogunk dolgozni, hogy Balatonkenese fejlődő, élhető és gyarapodó otthona legyen mindannyiunknak: a családoknak, az időseknek, a fiataloknak és mindazoknak, akik ide látogatnak.
Ebben a meggyőződésben kívánok Önöknek és szeretteiknek jó egészséget, békét, sikereket és örömökben gazdag mindennapokat az új esztendőben.
Boldog új évet kívánok mindannyiuknak!
Ambrus Gábor
polgármester


