Kedves Keneseiek!
Beköszöntött a nyár! Míg máshol ez uborkaszezon, addig egy Balaton-parti településen a munka dandárját hozza. Ennek jegyében a május az előkészületekkel telt, elsősorban a Városgondnokság kollégáinak köszönhetően, Turi Ferenc vezetésével. Az óvoda is készül a nyári nyitva-tartásra és kisebb felújítások elvégzésére. Győrfi Marianna alpolgármester asszony és Tóth-Renczes Kata, a Kultúra Háza megbízott intézményvezetője minden korosztályt kiszolgáló rendezvénysorozatot állított össze a település lakói és vendégei számára, ami sokak szerint is egy kiváló majálissal kezdődött, a Vak Bottyán strandon. A hivatalban jegyző és aljegyző asszony nem engedi unatkozni a képviselő-testületet, és a zajló felülvizsgálatok eredményeként sorra hozzák elénk a javításra szoruló rendeleteket, határozatokat. (Ezért van olyan sok napirendi pont a testületi üléseken, és bizony nyárra is adnak nekünk feladatot.)
A nyári előkészületek a település egyik legfontosabb bevételét hozó Vak Bottyán Strand és büfésor környékén különösen fontosak.
Az idei évben megemeltük a közterület-használati díjakat (melyekkel még így is messze vagyunk a környékbeli településektől), és megegyeztünk a büfésoron dolgozó vállalkozókkal, hogy vállalják a nyilvános mosdó üzemeltetési költségeit. Régi adósságát törlesztette a város, amikor rendbe tettük a vállalhatatlan kinézetű nyilvános mosdót, illetve attrakcióként a vízpartra telepített Balatonkenese felirattal és a „Miénk itt a tér” programsorozattal segíteni kívánjuk a büfésor működését és nem utolsósorban a helyi fiatalság szórakozását. Szülők és nagyszülők is jobban örülnek, ha gyerekeik és unokáik helyben tudnak esti szórakozást, kikapcsolódási lehetőséget találni maguknak.
A balatonkenesei rendőrőrs az elmúlt években gyakorlatilag csak szezonálisan, fél évig működött, mert a fűtési szezonra Balatonalmádiba költöztek az őrs kollégái, onnan látták el feladataikat. Ez nem csak Kenesén, hanem a környékbeli településeken is vonulási idő-növekedést eredményezett. Ezért két részletben szeretnénk fejleszteni a rendőrőrs épületét. Balatonkenese városa vállalta az épület külső nyílászáróinak cseréjét, melyek egy helyi vállalkozó kivitelezésével már el is készültek. Következő lépésként pedig a Versenyképes járások programban, a környező települések támogatásával a fűtésrendszer korszerűsítését fogjuk megvalósítani. Erről korábban egyeztettünk a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, Dékány Balázs dandártábornok úrral, hogy szívesen támogatjuk a kollégák munkakörülményeinek javítását, cserébe azt kérjük, hogy tizenkét hónapon át működjön a rendőrőrsünk.
Pár gondolat a Versenyképes járások programról, melynek keretében nettó 16 millió forint forrás érkezik a településünkre. Ez az összeg úgy jön ki, hogy az első félévre 6 millió forint hozzájárulást fizettünk be a programba; várhatóan hasonlót fogunk a második félévben is, de összességében a járási keretből több mint 28 millió forint beruházás fog megvalósulni Balatonkenese területén. Ennek legnagyobb része a közvilágítás fejlesztése lesz: mintegy 200 okos lámpatest beépítését jelenti régiek helyére. Továbbá eszközvásárlás a Városgondnokság számára, a korábban említett rendőrőrs felújítása, valamint informatikai eszközök beszerzése az önkormányzat dolgozói részére. A program, amellett, hogy forrást jelent Kenesének, azért is örömteli, mert nagyon jó, ösztönző az együttműködés a települések között. A rutinos polgármesterektől hallva mondhatom, arra, hogy ilyen sokat együtt gondolkozzanak, közösen dolgozzanak, korábban nem volt példa. A járás tizenegy településének polgármesterei ezen összejöveteleken sok jó és rossz példát megosztottak, tanultunk egymástól, megismertük a települések fontos problémáit, és elindultunk egy közös térségfejlesztési stratégia kidolgozásának útján.
Sajnos, ebben a munkában megtapasztalhattuk azt is, hogy nem mindenki szeretne közösen gondolkozni; van, aki sokkal inkább diktálni szeretne, megpróbálna visszaélni – általa jelentősen túlbecsült – erejével. Balatonalmádi polgármestere nem kívánt tekintettel lenni a többi település terveire, érdekeire, hanem csak és kizárólag az általa elképzelt projektekre és településének költségvetési gondjaira, finanszírozására kívánta volna elkölteni szinte a teljes járási forrást. Ezzel a meglehetősen udvariatlan és szokatlan hozzáállással elsőként az őszi kistérségi ülésen találkoztak a polgármesterek, majd a járásszékhely polgármestere a járási fórumokon is hasonló magatartást tanúsított. Ennek egyik eredménye egy erős összefogás lett a többi település részéről, amin a járásszékhely polgármestere megsértődött, és települését a múlt hónapban kiléptette a több mint harminc éve alapított Kelet-Balatoni Kistérségi Társulásból – melynek akkor Balatonalmádi alapítója volt.
Sikeresen írtunk ki álláspályázatokat az elmúlt hónapokban. Így a műszaki osztályra, a Kultúra Házába, a Szociális Szolgáltató Intézménybe és a Városgondnokságra is találtunk új kollégákat, mellyel segíteni tudjuk a város működését, csapatunk szakértélmének fejlődését és a hosszútávú jó működést.
További beruházásként elkészült a Márkó utca egyik felének aszfaltozása, és zajlik a település többi utcájának felmérése, valamint a majdan kiválasztandó utcák felújításának előkészítése, szükséges terveztetése.
A májusi testületi ülésen kiváló pályázatokat tárgyalhattunk civil szervezetektől és magánemberektől. Jó megélni, hogy milyen lelkesen vesznek részt a település életében, milyen sok munkát elvégezve színesítik a balatonkenesei közéletet. Köszönet a munkájukért! A testület a kéréseiket nagyon szívesen, egyetértésben, támogatta. Nagy öröm az is, hogy három helyi civil szervezet is 2-2-2 millió forintot nyert el a múlt hónapban a Falusi Civil Alapból: a Balatonkenesei Városvédő Egyesület, a Balatonkenesei Polgárőr Egyesület és a Rády Diáksport Egyesület. Gratulálunk nekik!
A jövő hónapban fogok beszámolni újabb, elkészülő beruházásainkról, elindítandó, hosszútávú projektekről és a választások óta eltelt egy évről.
Addig is köszönöm szépen a figyelmüket!
Üdvözlettel:
Ambrus Gábor
polgármester