Augusztus 20-án, a hagyományoknak megfelelően a Díszkútnál ünnepeltünk. A város polgármestere, Ambrus Gábor méltatta Szent István emlékét, s utalt ezeréves értékeink megőrzésének fontosságára. Művészeti közreműködők az ünnepi műsorban a Szivárvány Népdalkör volt, valamint Ladányi Tamás szaxofonművész. Átadtuk a „Balatonkeneséért Érdemérmet”, melyet civil ajánlások alapján a Képviselő-testület Nyemcsok Györgynének ítélte oda a közösségért végzett áldozatos, elhivatott munkájáért, Balatonkenese fejlődéséhez és gyarapodásához való tevékeny, példaértékű hozzájárulásáért. Az új kenyeret Medveczky Miklós plébános és Sz. Tóth Ildikó református lelkész szentelték, áldották meg.
„Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők!
Nagy meglepetés volt számomra a tavalyi ünnepségünkön, hogy egy felvidéki magyar testvérünk ezt a régi magyar himnuszt énekelte, játszotta el klarinéton. A 18. században nem volt még hivatalos himnusza a magyar nemzetnek, de 1715-ből ismert az első lejegyzése ennek a nemzeti éneknek Benne Szűz Máriához fohászkodik még ma is a magyarság. Ezt énekeljük augusztus 15.-én is, Nagyboldogasszony Ünnepén a templomokban.
A történelmi emlékezet szerint annak napján ajánlotta fel Szent István Királyunk Magyarországot a Szűzanyának és ezen a napon halt meg 1038-ban. Szokás szerint ez lenne Szent István ünnepe is, az égi születésnapja.
De 1083-as kanonizálása augusztus 20.-án történt meg, ezért lett ez az ünnepnapja. Évszázadokon át formálódott nemzeti ünnepünk. 1891-től lett munkaszüneti nap. Az első világháború után az ünnep állandó része lett a tűzijáték.
Ez az ünnepnap a magyar nemzet és Magyarország első számú ünnepe. Több mint 860 évig egyház és állam együtt ünnepelte, a kommunista hatalom próbálta meg eltörölni, átnevezni. A nemzeti identitást ezzel is gyengíteni.
Mi határoz meg egy nemzetet manapság? Hol mutatjuk ki hazaszeretetünket? Talán emlékeznek rá, hogy volt a magyar televízióban egy nagyszerű sorozat, a Mindentudás Egyeteme. Nagy rajongója voltam! Komoly és elismert professzorok tartottak benne az átlag hallgató számára is befogadható tudományos előadásokat. Ezek a kérdések ebben a sorozatban is elhangoztak. Ezeket a válaszokat adta rá az aktuális előadó. A hagyományainkat és a sportot, hozzá kapcsolódva a szurkolást, a rajongást.
Az ünnepi hagyományaink nem csak egy dátumról szólnak, nem csak egy kötelező megjelenésről, hanem az ünneplés módjáról is. Nem hiszem, hogy március 15.-én a kokárdát le akarnánk cserélni valami másra, Október 23.-ának is szimbóluma a „lyukas zászló”, ilyen számomra a Szent Jobb körmenet is Szent István király ünnepén, a tűzijáték az államalapítás ünnepén. Gondolom Önök sem cserélnék le a mai ünnepségben a megáldandó kenyeret, valamilyen más terményre. Hiszen ezek a szimbólumok is az Ünnep részei évtizedek óta.
Vannak mozgalmak, akik ezeket a szimbólumokat kritizálják, elavultnak tartják, a megváltoztatásuk mellett kampányolnak. Valójában az Ünnepet, az Ünneplést akarják megváltoztatni. A hagyományainkat akarják átírni, átíratni, jó szándékú becsületes magyar embereket is maguk mellé állítva, gyengítve összetartozásunkat, történelmi múltunkat, hagyományainkat. Teszik ezt valamilyen tényleg szép eszme, hasznos közös cél köntösébe burkolva.
Idéznék Sólyom László egykorvolt nagytekintélyű köztársasági elnökünktől:
Tizenöt éve, mióta immár szabadon, augusztus 20-án Szent Istvánt ünnepeljük, évről évre hallhatjuk István intelmeit fiához arról, hogy a királynak türelemmel is irgalommal kell ítélkeznie, és arról, hogy mielőtt a király dönt hallgassa meg a tanácsot. Mindez igaz, és megszívlelendő és évről évre felidézzük István nagy tettét, a magyar királyság megalapítását, amellyel a magyaroknak biztos helyet készített Európában.
De lefordítja-e valaki ezeket az üzeneteket a ma nyelvére, felmutatja-e, hogy melyek azok az alapvető vonások Szent István egyéniségében és művében, amelyekre szüksége van jövőnknek is. Szent István legnagyobb tette nem az volt, hogy megalapította a magyar királyságot, hogy ezzel Európához csatolt minket. Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, tekintsük példának azt az öntudatot, azt az önbecsülést, ahogy István fellépett Európában.
„Az 1990. után ránk szabaduló fogyasztói értékrend, a pénz egyeduralma, az egyre taszítóbb stílusúvá váló politizálás azonban azt hiszem csak elfedte, csak eltakarta a bennünk lévő jót. Hiszen az ország él, és bár nem ez áll az újságok címlapjain, az emberek megállták a helyüket a nehéz időkben.
Dolgoznak, boldogulnak – és amit én különösen remélek – egyre inkább megtalálják a saját életükben azokat az értékeket, amelyekért érdemes élni. István király művét folytatnunk kell: Önöknek, mindannyiunknak, és minden jövendő nemzedéknek, amíg ez az ország áll. Ünnepeljünk tehát felszabadulva, bizakodva, jóérzéssel tekintve önmagunkra! ”
Ezek a szavak 2005-ből jól érthetően szólnak hozzánk ma is.
Isten áldja és óvja Magyarországot!
