Kedves Keneseiek!
2025 októbere van, egy éve lettem az Önök támogatásával településünk polgármestere.
Az elmúlt egy évből a közterületeinken végzett fizikai munkára és a szemléletváltásra vagyok az egyik legbüszkébb.
Kertész csapatot építettünk, kertészmérnök vezetésével. Tavasszal a település virágosításába kezdtünk, melyet most, ősszel további hat helyszínen folytatunk. Amihez 1000-nél is több virághagymát szerzünk be – ezt ültetik el a kollégák, a termőréteg cseréjével.
Városgondnoksági csapatunk létszámában és szakértelmében is jelentősen erősödött. Persze a zöld területeinken mindig van fejlődési lehetőség, hiszen mindig lehet szebben és jobban csinálni, de azt gondolom, az idén sokat léptünk előre. Hiszen először a csapat kell, aki meg tudja majd valósítani az elképzeléseket, melyek az elmúlt nyár és egy év tapasztalataiból alakulnak ki. 2026-ra közösségi virágosítási projektet hirdetünk.
Geodéziai felmérés zajlik a strandunkon és a pavilonsoron, a tervezői munka alátámasztásához. A testület döntést hozott ezen kiemelten fontos önkormányzati terület rekonstrukciójáról, valódi fejlesztéséről. Ehhez kértük tervezőirodák segítségét, az ő munkájukhoz szükséges ez a felmérés.
A Városgondnokság eszközparkja nagyon elöregedett, ennek fejlesztésére kisteherautót és rézsűkaszát vásároltunk, de még egy nagyobb teljesítményű ágdaráló beszerzésére is sor kerül idén. A kollégák akkor tudnak hatékonyan dolgozni, ha a megfelelő minőségű eszközök állnak rendelkezésükre, már ha egyáltalán nem szervízben várnak javításra a legfontosabb időszakokban.
A városképünk szebbé tételében kértük a lakosságot, nyaralótulajdonosokat a telkek előtti „porták” rendben tartására; a nagy többség a felszólításokra reagált, vagy közben már éppen meg is csinálta, így együttműködésüket köszönjük szépen! Ez a feladat, vagyis az ingatlantulajdonosok felszólítása ebben a témában is kötelező önkormányzati feladat, amire eddig kevés figyelmet fordítottunk. Ez az idei évtől máshogy lesz, ahogyan a többi rendeletünknél is, hiszen ha meg sem próbáljuk őket betartatni, akkor semmit sem érnek.
Mivel dolgoztunk még sokat az eltelt egy évben, amik a visszajelzések alapján kicsik és nagyok tetszését is egyaránt elnyerték?
A 2025-ös önkormányzati programokon! Mertünk újítani és a bátorság kifizetődött!
Előkészítésük és lebonyolításuk is sok újdonságot hozott. Mondhatom, településünk zajos sikert aratott – és jó értelemben.
Valódi újdonságként újévköszöntőt tartottunk, gyönyörű koncerttel, melyet a Gizella Nőikar biztosított számunkra. A nőnapi koncert, ahol a hölgyeket meg is énekeltették, szintén megtöltötte a Kultúra Háza emeleti termét.
Közben a fülünk mellett a hasunkat is táplálhattuk a falusi disznótorban, melyben nagyon köszönöm a Városvédő Egyesület tagságának közreműködését – nélkül nem jöhetett volna létre.
A tavaszt egy élettel teli március 15-i ünnepséggel nyitottuk, bár az időjárás kicsit keresztülhúzta terveinket. Az iskolások és ovisok azért kedves és szép műsorral készültek. Örülök, hogy minden ünnepségen számíthatunk rájuk!
Újra volt a városunkban majális! Sok-sok keneseivel, csillogó szemekkel, gyerekprogramokkal, de a felnőttek is jól szórakoztak, például egy kispályás focikupán. Résztvevőként vagy nézőként képviselőtársainkkal, barátainkkal mi is neveztünk, és jelentem, a csapat nagy része sérülések nélkül megúszta, csak a későbbi győztestől kaptunk ki! Nagyon nagy élmény volt, számomra mindenképpen.
A nyári kellemes időtöltéshez igyekeztünk kicsi színt vinni a pavilonsorra. Szelfipont készült a vízpartra, és javaslatomra elindult a „Miénk itt a tér” programsorozat tervezése, ami a szórakozni vágyók igényeit és az itt működő vállalkozók sikerét volt hivatott előmozdítani az egész nyárra. A megvalósítás terén összefogott az Önkormányzat a vállalkozókkal, és aki ott volt, tudja: az eredmény nagyon pozitív lett.
Az általános iskolánk és annak művészeti tagozata kezdeményezésére jótékonysági koncert közös szervezésében vettünk részt. Rákász Gergely kiváló orgonakoncertjét sokan élvezhettük a Kenese Bay Garden konferenciatermében és sikeresen támogattuk az iskola zongoravásárlását!
Óriási érdeklődés mellett sikeresen rendeztük meg a Balatoni Ászok programsorozat, Fergeteg Party-val. Őszintén mondhatom, hogy a Széchenyi parkunkban tartott rendezvényeinken sokkal többen voltak, mint korábban, és sokkal több kenesei jött oda, vagy a pavilonsori programokra szórakozni, kikapcsolódni. Ez utóbbit tűztük ki célul: érezzük jól magunkat itthon! Ez sokak szerint nagyon is sikerült!
A másik jó példa erre az idei Piknik mozi volt, ami szintén sok látogatót vonzott. Szavakban nem lehet visszaadni a teljesen megtelt park látványát. De nézzék meg a rendezvényen készült fotókat, s látni fogják.
Nyár közepén a civil kezdeményezésű Kenese Art Feszt programjai nyújtottak kiváló élményt az érdeklődőknek.
Úgy döntöttünk, az idén tűzijátékot tartunk augusztus 20-án. Számomra ez a 20-i ünnep része. Összeségében nem vagyok nagy tűzijáték- és petárdapárti, életemben nem vásároltam eddig sem és ezután sem fogok. De az a tűzijáték sikeréből is látszott, hogy nem csak én
gondolom augusztus 20-a szoros részének. Meg kell jegyeznem, hogy mindez 760.000.- Ft +Áfa-ba került; szerintem a korábbi években tartott és nehezen értelmezhető, sokkal kisebb élményt adó fényjáték is kerülhetett ennyibe!
A Lecsót az eső sem tudta elmosni (innen is nagy köszönet a kitartó csapatoknak!), mert azon a napon, a 21. Lecsófesztivál napján a Jóisten esővel ajándékozta meg településünket az aszályban, így ott végül csak az esti koncertre sereglettek össze az emberek.
Kenese napján jó volt találkozni, beszélgetni a sok civil szervezettel és főzőcsapattal! Itt kisebb a zaj, van lehetőség barátságokat kötni, régi ismerősöket köszönteni, egymást meghallgatni. Igazi keneseieknek szóló program!
Sokan vettünk részt ezeken a programokon és nagyon jól éreztük magunkat!
Aki nem hiszi, járjon utána!
Sokat köszönhetünk a Városgondnokság kollégáinak, hogy már idén szebb környezetben élhettünk!
Köszönöm a Kultúra Háza összes dolgozójának munkáját, s mindenkinek, aki az idei programok sikeréért tett!
Köszönöm Önöknek, kedves kenesei lakosok, hogy így, együtt dolgozhattunk Keneséért!
Ambrus Gábor
polgármester


