Félidőben 2. Beszélgetés dr. Tábori György alpolgármesterrel

Sorozatunk második részében dr. Tábori Györgyöt, Balatonkenese alpolgármesterét kérdeztük: mi a véleménye a választások óta eltelt két és fél évről, s mit tart fontosnak az elkövetkezőkben. A vele készült beszélgetés ismét érdekes témákat érint: városunk alpolgármestere az összevont bizottsági ülésekről, Balatonkenese költségvetésének helyzetéről, kultúrprogramokról és a szociális gondoskodásról osztott meg fontos gondolatokat az olvasókkal. –…

Beszélgetés Jurics Tamással Balatonkenese város jegyzőjével

Jurics Tamás 2015. októbere óta Balatonkenese város jegyzője. A vele készült beszélgetés során az ittléte óta eltelt időszakban végzett munkájáról, tapasztalatairól kérdeztük. – A jegyző a település önkormányzatának kinevezett közigazgatási és szakmai elöljárója. Feladata a napi feladatok ellátásától kezdve a szervezésen, a polgármesteri ügyekben való döntések előkészítésén, hatósági szerepen keresztül a munkáltatói jogok gyakorlásáig terjed,…

Téli programok a Kippkopp Óvoda és Bölcsődében

A téli események, programok szervezése és lebonyolítása a Ficánka csoport feladata volt. A csoportszobákat, folyosót, faliújságokat az évszaknak megfelelően díszítettük. November 28-án az óvoda éttermében közösen meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, együtt énekeltük az „Adventi hírnök” kezdetű dal első versszakát, majd a Csipet-csapat csoport bemutatta a „Vajaspánkó” című mesét, Marika és Zsófi óvó…

Vezető tisztségviselő választás Balatonkenesén

A Balatonkenesei Polgárőr Egyesület 2017. február 18-án tartotta meg éves rendes Közgyűlését és egyben Tisztújító Közgyűlését. A meghívott vendégek közül Piros Ottó ezredes úr, a MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ parancsnoka és Kórosi Tibor úr, a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének gazdasági elnökhelyettese tisztelte meg a Közgyűlést. A Közgyűlést az egyesület elnöke, Ritter József nyitotta…

Új sikerek a Ritmus-Tánc és Mozgásművészeti Egyesületnél

2017-ben is folytatja versenysorozatait a Ritmus-Tánc és Mozgásművészeti Egyesület. Remek eredményekkel térhettek haza a lányok a február 11-én Pápán megrendezett Zsoodance táncversenyről, hiszen mindkét csoportos koreográfiájuk (a Szeretet lángjai és a Dzsungel imája) arany minősítést ért el. A versenycsoport tagjai: Komáromi Dezdemóna, Sipos Lili, Balogh Zóra, Kiss Hanna, Simon Kira, Takács Zsófia, Kovács Laura, Török-Kurucz…

Életvezetés – megújulás és megtisztulás

Mottó: Járni az újratervezett úton, maga a boldogság A tél vége már sokszor megterhelő, már sokat fáztunk, túl sokat voltunk a lakáson belül. Vágyunk a napfényre, a szép időre, a Balaton-parti sétákra. A tavasz a megújulás, a kikelet időszaka, amikor a téli nyugalmi időszak után előbújnak a földből az első virágok, kirügyeznek a fák és…