Van egy terasz Kenesén, ahol árnyékos a reggel, s ahol a szellővel együtt táncoló, lenge függönyök védenek a nyári nap melegétől. Vasúti talpfa a széle, amelyen tarka növények díszlenek, és a sarokban harsány zöld banánfák levelei hajladoznak. A terasz nagy asztala körül sokan elférnek. Nyaranta gyakran megfordulnak itt a hazai zenésztársadalom kiváló képviselői, ezért kapta a Popterasznya nevet. Ezúttal a balatonkenesei Irigy Hónaljmirigy koncert kapcsán beszélgettünk Sipos Péterrel, a zenekar frontemberével.
– Legyen a mostani beszélgetésünk vezérfonala a „legek” világa! Emlékszel-e még arra, hogy mikor jártál legelőször a Balatonon?
– Sajnos, a legelső alkalomra nem emlékszem, de minden bizonnyal legelőször Balatonkenese lehetett az a balatoni település, ahol jártam. Apukám unokatestvérei ugyanis valamennyien a környékről valók, sőt édesapám, valamikor régen, ifjú suhanc korában Kenesén élt. Egy ideig Veszprémbe járt dolgozni, ha jól tudom a veszprémi Patyolatnál dolgozott és sokáig az unokatestvéreinél lakott. Már kicsi koromtól fogva nagyon gyakran mentünk le Kenesére, egész pontosan jöttünk le Kenesére (nevet), de természetesen a nyári hónapokban jöttünk a legtöbbet. Akkoriban nem volt víkendházunk vagy nyaralónk, ezért a legkézenfekvőbb az volt, hogy lemenjünk Kenesére a rokonokhoz. Emlékszem, az akkori SZOT-üdülőn keresztül jutottunk le a partra; az üdülő a vasúti átjáró mellett volt, talán most hajókat tárolnak ott, nem is tudom. A rokonaink a Soós-hegy aljában laktak, az utolsó utcában, éppen a hegy tövében, és onnan sétáltunk le minden alkalommal a Balatonhoz.
– Az szinte köztudott, hogy a legelső koncertetek 1990 szilveszter éjjelén történt, onnan datálódik ez a fantasztikus utazás. Meg tudod-e mondani, mennyi volt az egy nap alatt vagy egy hétvégén teljesített legtöbb fellépés?
– Azt hiszem tudom: volt egy olyan szilveszterünk, amikor hét fellépést kellett lenyomunk! Emlékszem, a Pólus Centerben, a jégpályán kezdtünk és onnan indultunk tovább még hat éjszakai, amolyan diszkófellépésre. Emlékszem arra is, hogy megbeszéltük a barátnőinkkel, hogy az utolsó helyszínen találkozunk. Vácon volt a záró fellépés, ráadásul egy kedves ismerősünk üzemeltette azt a diszkót. Megbeszéltük a lányokkal, hogy jöjjenek oda, és ott bulizunk hajnalig! Na, most elmondom neked: nem, hogy bulizni, de lábra állni alig tudtunk a koncertek után. Betoltunk az arcunkba fejenként két csoffadt virslit, aztán menekültünk haza pihenni, nem, hogy még bulizni ott maradtunk volna!
– Melyik volt a legsikeresebb paródiátok és miért?
– Nehéz ezt pontosan megválaszolni, megoszlanak a vélemények ez ügyben. Vannak olyan feldolgozásaink, amelyeket a videóklipek miatt szeretnek: a legtöbb megtekintéssel az egyik mulatós paródiánk rendelkezik. De nagyon szeretik a Majka paródiánkat is, viszont a mai napig, mindig felemlegetik a Karel Gott paródiánkat. Azért is jut eszembe a legek között megemlíteni ezt a dalt, mert ennek hatására újra elindult egy nosztalgiahullám Karel Gottal kapcsolatban. Újra elkezdték a lemezeit forgalmazni Magyarországon, pedig akkor már 20-25 éve nem adtak ki Karel Gott lemezt hazánkban. Sőt, én úgy tudom, hogy több alkalommal fellépni is meghívták Magyarországra; azt gondolom, egy kicsit van hozzá közünk, sőt talán nem is kicsit… (nevet)
– Ki volt a legnagyobb sztár, a legnevesebb zenész, akivel valaha találkoztál vagy a koncertjén részt vettél?
– Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor 1996 augusztusában a Népstadionban Tina Turner előzenekara voltunk. Sajnos azonban, a művésznő közelébe sem engedtek bennünket, szóval vele nem találkoztunk. Viszont egy nagy ikonomat, David Coverdale-t sikerült elkapnom Düsseldorfban, az utcán, és közös fotó is készült vele. Coverdale, aki a Whitesnake és a Deep Purple énekese is volt, fantasztikus muzsikus, jómagam nagyon szeretem az összes munkáját. Egyébként nagyon szimpatikus volt, örömmel és készségesen odaállt egy közös fotóra, ott az utcán. Számomra ő a legnagyobb sztár, akivel személyesen találkozni tudtam.
– Régebben, a pályátok elején még CD-n és kazettán jelentek meg a feldolgozásaitok. Mit gondolsz, mi a legnagyobb különbség a ’90-es évekhez képest a napi munkátokban?
– A legnagyobb különbség, hogy ma már nem készítünk 10-12 dalt egyszerre egy különálló album kedvéért. Ma már egyet-egyet csinálunk, olyat, ami éppen aktuális. Ezekből aztán általában videóklip is készül. Talán már nem is nagyon készül hanghordozó. Csináltunk ugyan már olyat például, hogy az évek alatt összegyűlt paródiákat raktuk föl egy lemezre, Képben vagyunk címmel, de igazából nagy példányszámot ezek a CD-k már nem értek el, hiszen mindenki valamilyen streaming szolgáltatónál, az Interneten hallgat zenét, és az újdonságok is ezekre az oldalakra kerülnek fel. Igaz ugyan, hogy a bakelitlemezek mostanában kicsit a reneszánszukat élik, de mi nem gondolkodunk bakelitlemez kiadásában, mert az inkább amolyan exkluzív megoldás, gyűjtőknek készül.
Egy másik nagy különbség a múlthoz képest, amitől, megmondom őszintén, sokkal jobban félek, hogy eddig is nehezen hitték el az emberek, hogy mi készítjük a hangutánzásokat, a lemezen a mi énekhangunk szól. Mára már szinte köztudott, hogy a technika lehetővé teszi, hogy valakinek le lehessen „koppintani” az énekhangját és ezáltal gyakorlatilag bárkinek a hangján énekelhess. Félek attól, hogy esetleg azt fogják gondolni az emberek, hogy a paródiákban már nem is mi énekelünk, hanem esetleg valamilyen mesterséges intelligencia által generált hang. Igen, a kezdetek óta nagyon megváltozott a világ. Mi azonban hasonlóképpen dolgozunk, mint régen: összeülünk egy nagy asztal körül és dobáljuk az ötleteket. Legtöbbször a tesóm (Sipos Tamás) megírja a szöveget 70-80 százalékosra, és ahol elakad, ott mi a többiekkel belendülünk és befejezzük. Van úgy, hogy teljesen készre csinálja. A kiválasztott dalok pedig adják magukat, azt mindig könnyebb eldönteni, éppen melyik dal sikeres, melyiket érdemes megcsinálni, feldolgozni.
– Melyik volt a legkedvesebb visszajelzés, amit valaha kaptatok az eredeti előadótól?
– Talán az, amikor azt mondták, hogy sokkal keményebbre számítottak tőlünk. Olyan is előfordult, hogy a Ladánybene 27 beleírt még további vicces sorokat az általunk elküldött szövegbe, ők egyfajta öniróniával kezelték a helyzetet. De azt is pozitív visszajelzésnek tekintjük, amikor eljönnek velünk fellépni, ilyen volt például a jubileumi koncertünk is. Azon a nagy bulin ott volt velünk Ganxsta Zoli, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese, Nagy Feró, Judy. Rengetegen voltak már ilyen módon sztárvendégeink a nagy stadionkoncerteken. Sőt, az előző bulinkra még a Tankcsapda is elfogadta a meghívást, és mindenféle külön beharangozó vagy reklám nélkül egyszer csak megjelentek – el lehet képzelni, a közönség szétszedte a Groupama Arénát!
– Melyik jövőbeni fellépéseteket várod a legjobban?
– Nem kérdés, hogy most az MVM 35-öt! 2026. február 28-án lesz az Irigy Hónaljmirigy 35 éves, és az MVM Dome-ban szeretnénk ezt megünnepelni a közönséggel, sztárvendégekkel. Rengeteg meglepetéssel készülünk, úgyhogy mostanában a napjaink az előkészületekkel telnek: tervezzük a színpadképet, állítjuk össze a műsort, mindenféle látványos dolgok készülnek; írjuk az összekötő szövegeket – szóval most teljesen, nyakig benne vagyunk ebben. Hogy lesznek-e új dalok, az legyen meglepetés, de azt mindenképpen megígérhetem, hogy áttekintjük az elmúlt harmincöt évet. Megújítunk régi dalokat,
új köntösbe helyezzük azt, amelyik már nagy sláger volt. Az ilyen koncertek nehézsége, hogy idő hiányában nem lehet mindent eljátszani. Ezért csinálunk több medley-t, magyarul válogatást, egyveleget, amikor több dal elhangzik egyben. Nem a teljes, 3-4 perces verzió, hanem egy rövidített változat, egy versszak, egy refrén, aztán jön is a következő dal, összefűzve az előzővel. Az már biztos, hogy egy rapes blokkot tervezünk – Ganxsta, Animal Cannibals –, olyan dalok, amiket a múltban feldolgoztuk és ezekből készítünk egy mixet. Aki pedig többre is kíváncsi, azt nagy szeretettel várjuk február 28-án az MVM Dome-ban!
Tóth Csaba
