Balatonkenese Címer

Vasúti átjáró lezárásának időpont módosítása

Az ÉB 2018 Konzorcium, mint a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz felújítását végző Vállalkozó, arról tájékoztatta Balatonkenese Város Önkormányzatát, hogy a Honvéd Üdülő közelében lévő vasúti átjárót az eredeti időponthoz képest egy héttel későbbi időpontban zárja le. Az időpont módosítás miatt az átjárót 2021. március 8-án 6.00-18.00 óra között nem lehet használni!   A lezárás időszakában a Konzorcium…

Balatonkenese Címer

Vasúti átjárók ütemezett lezárása

Az ÉB 2018 Konzorcium, mint a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz felújítását végző Vállalkozó, építési munkálatok miatt az alábbi, Balatonkenese Város területén található vasúti átjárókat zárja le, a felsorolt időszakokban: Honvéd Üdülő vasúti átjáró lezárása 2021.03.01. 6.00-18.00 óra között, Kikötő utca Két Dudás Csárda melletti vasúti átjáró lezárása 2021.03.02. 6.00 – 18.00 óra között, Alteleki út torkolatánál található…

Közlemény

Tisztelt Ügyfeleink!   A Polgármesteri Hivatalban a járványveszély miatt a személyes ügyfélfogadás szünetel! Személyes ügyfélkapcsolat kizárólag az ügyintézővel előre egyeztetett, halaszthatatlan ügyben – mérlegelést követően – lehetséges. Kollégáink telefonon és elektronikus úton is segítik az ügyintézést.   Megértésüket köszönjük!

Felhívás

A meteorológiai előrejelzések ismét télies, havas időjárást jósolnak.   A síkosság-mentesítési, hókotrási feladatok akadálytalan végzése, illetve az esetleges károk megelőzése érdekében kérjük, amennyiben lehetséges, gépjárműveikkel ingatlanjaikon belül parkoljanak, ezzel segítve a munkagépek haladását. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Balatonkenese Város Önkormányzata nem vállal felelősséget az utak mentén parkoló gépjárművekben keletkezett esetleges károkért.   Kérjük a Lakosságot…

Balatonkenese Címer

Étkezések térítési díjának befizetése

A 2021. februári és márciusi étkezések térítési díját az alábbi időpontokban lehet befizetni: 2021. február 15-én 08.00-12.00 óra között, 2021. február 16-án 12.00-17.00 óra között, 2021.február 17-én 08.00-10.00 óra között. A befizetés helyszíne: Kultúra Háza, Tourinform Iroda, Balatonkenese, Kálvin János tér 4. A felnőtt étkezők szíveskedjenek egyeztetni 2021. február 8-ig Radácsné Bíber Erzsébet élelmezésvezetővel, a…

Közlemény

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Közleményt adott ki a Balaton új üzemeltetési rendjéhez szükséges mederkotrással és a kapcsolódó tevékenységekkel (új zagyterek kialakítása, a meglévő zagyterek újra használata, útfejlesztés) kapcsolatos környezeti hatásvizsgálati eljárás megindításáról.   A közlemény teljes szövege a csatolt dokumentumban olvasható!  

Vasúti átjáró lezárása

A Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz felújítását végző cég 2021. február 1. 7.00 óra és február 2-án 16.00 óra közötti időszakban építési munkálatok miatt lezárja Balatonkenese vasútállomásnál lévő vasúti átjárót. A lezárás időszakában a Konzorcium elvégzi az útátjáró vasúti felépítményének építését, a vágányzóna murvás feltöltését. Kérjük szíves megértésüket!

Hirdetmény

Hirdetmény útján történő kiértesítés Balatonkenese, 070/10 hrsz. ingatlan kitűzéséről. Részletek a letölthető dokumentumban!  

Balatonkenese Címer

Álláspályázat

Balatonkenesei Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet aljegyző munkakör betöltésére.   A munkakör betölthetőségének időpontja 2021. március 1. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. február 17. A pályázat elbírálásának határideje: 2021. február 25. A részletek a letölthető dokumentumban olvashatók.

A Don-kanyar áldozatainak emlékére

Személyes jelenléttel, közös főhajtással ebben az évben sajnos nem tudunk megemlékezni a II. világháborúban, a Donnál elesett magyar katonákról. Virtuális mementónk a II. magyar hadsereg kálváriájának 1943. január 12-én kezdődő eseményéről szól, melyet a magyar hadtörténelem az egyik legsúlyosabb vereségként tart számon. 78 évvel ezelőtt, január 12-én kezdődött meg az a támadás, melyben a fáradt,…

Balatonkenese Címer

Közlemény

A meteorológiai előrejelzések alapján, télies időjárásra számíthatunk a következő időszakban. A síkosság-mentesítési, hókotrási feladatok akadálytalan végzése, illetve az esetleges károk megelőzése érdekében kérjük, amennyiben lehetséges, gépjárműveikkel ingatlanjaikon belül parkoljanak, ezzel segítve a munkagépek haladását.   Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Balatonkenese Város Önkormányzata nem vállal felelősséget az utak mentén parkoló gépjárművekben keletkezett esetleges károkért. Kérjük a…

Balatonkenese Címer

Közmeghallgatás

Közmeghallgatás A Veszprém Megyei Kormányhivatal közleménye, közmeghallgatás lebonyolításáról.

Balatonkenese Címer

Pályázati felhívás

Balatonkenese Város Önkormányzata pályázatot hirdet Városgondnokság vezető munkakör betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. február 1.  

Balatonkenese Címer

Katolikus igehirdetés

Karácsonyi gondolatok Medveczky Miklós atyától a Balatonkenesei Katolikus Egyházközség plébánosától.    

Balatonkenese Címer

Református igehirdetés

Fogadják szeretettel a Balatonkenesei Református Egyházközség lelkészének, Némethné Sz. Tóth Ildikónak Karácsony előtti gondolatait.       Több mint 2000 évvel ezelőtt, Jézus születésének idején volt megfigyelhető egy csillagászati jelenség, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása. December 21-én, az év legsötétebb napján ismét láthatjuk ezt. Úgy tűnhet, mintha egy fényes csillag ragyogna az ég alján.…