Kéri Sámuel jazz-basszusgitárművész is átvehette idén az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima-díjat, magyar zeneművészet kategóriában. Ennek apropóján beszélgettünk a kenesei fiatalemberrel.
– Mindnyájan emlékszünk Rád, amikor még az általános iskolába jártál. Merre vezetett azóta az utad? Milyen tanulmányokat folytattál, mit csinálsz most, hol élsz?
– Nagy utat jártam be azóta! A Pilinszky után Budapestre kerültem, a Bartók Béla konziba, a jazz szakra, aztán ösztöndíjat kaptam a Berklee College of Music-ba, Bostonba. Ott a BA és mesterképzést sikerült összesen négy év alatt abszolválni, bár a koronavírus miatt a felénél haza kellett jönnöm (ezért érdekes módon volt egy teljes szemeszter, amit Balatonkenesén végeztem el online). A Berklee-n egyébként előadói szakon tanultam és a tézisemben a magyar zene modern zenébe való integrálását vizsgáltam, ami olyan jól sikerült, hogy be is került a hivatalos archívumukba, mint kutatóanyag. A Berklee által sikerült kiépítenem egy jelentős spanyol kapcsolatrendszert (hiszen a mesterképzés a valenciai kampuszon zajlott), aminek köszönhetően olyan nagy kaliberű zenészekkel kollaborálok, mint Jorge Pardo (Paco de Lucia fuvolistája), Polo Ortí vagy Naima Acuna. Két évet éltem Valenciában, jelenleg Madridban van a bázis. Sokat utazok Európában, illetve Spanyolországon belül is.
– A zenei pálya mindig is vonzó volt mindig is vonzó volt számodra? Sok mindenben tehetséges vagy, egyértelmű volt, hogy zenész leszel?
– A szüleim mindig is figyeltek arra, hogy mi az, ami a legjobban vonz engem gyerekként, merre tereljék az utamat. Nálam az előadó-művészet egyértelmű volt, mivel imádtam szerepelni és a színpadon állni. Sok mindent kipróbáltunk, a színészetet, táncot, de végül a zene fogott meg. A basszusgitár és a zene szeretete az első mesteremnek, Szappanos Györgynek köszönhetően alakult ki bennem, illetve meg kell említenem Csősz Gulnára nénit is a kenesei általános iskolában, aki végtelen türelemmel és alázattal tanított vagy kilenc évig.
– Milyen zenei műfajban játszol, mit képviselsz zenészként, kikkel játszol együtt?
– A mai kortárs zenészeknek (különösen a basszusgitárosoknak) több stílusban is hibátlanul kell mozogniuk, hiszen nem lehet tudni, hogy a holnapi napon éppen milyen projektbe fognak elhívni. A zenei stílusok, ahol én most per pillanat mozgok, az leginkább a jazz, RnB, hip-hop, funky, latin és a fusion. Van egy szólóprojektem is, amivel inkább az elektronikus zenére hajazok, persze hangszerekkel. A már fent említett spanyol előadók mellett van még egy állandó zenekarom, az Ay Trick. Ebben a zenekarban az itt élő amerikai barátaimmal játszunk szerte Európában, köztük itthon, Magyarországon is egyre többet! Remélem, lesz lehetőségünk Balatonkenesén is játszani majd egyszer!
– Tudjuk, hogy korábban játszottál a godfater.-ben is. Hogy tekintesz a legendás zenészekre, mit tanultál tőlük?
– Engem a Tibusz zenekara egy életre megváltoztatott! Már eleve az is nagyon érdekes és sorsszerű volt, hogy tűpontosan a mesterképzés befejeztével debütáltunk, tehát az egyetemi időszak vége után már egyből bekerültem egy ilyen hatalmas produkcióba. Ez volt életem első nagyszínpados produkciója, de mégis inkább a tagok személyét emelném ki. Tátrai mellett Borlai Gergő (dob), Gotthárd Misi (gitár) és Szebényi Dani (ének, billentyű) olyan muzsikusok, akiket nagyon nagyra tartottam világ életemben a hazai színtéren, Gergő pedig egy világhírű dobos, aki nemzetközileg is a legjobbak között van számon tartva. Tehát a godfater volt az első zenekar, ahol ekkora kaliberű emberekkel munkakapcsolatba kerültem, aminek köszönhetően bele tudtam látni, hogy is működik ez a szakma a vérprofik szintjén: milyenek a próbák, milyen a kommunikáció, a dalszerzés vagy a stúdiómunka.
Ezeket a tapasztalatokat a mai napig hasznosítom. Tibusznak amíg élek, hálás leszek ezért, hiszen ő hozott engem ebbe a zenekarba. Nála egyébként az is nagyon meghatott és inspirált, hogy mekkora energiát képes beletenni a művészetébe a mai napig, a korral szinte semmi nem változott nála: mindig csak a száz százalék! Egy ideig fent tudtam tartani a kétlakiságot, aztán kialakult egy patthelyzet, ahol már döntenem kellett, hogy otthon maradok és magyar karrierbe kezdek, vagy teszek egy próbát a nemzetközi vizeken, Spanyolországban. Magyarország egy kis ország, ahol a karrierem alakulását már évtizedekre előre le tudtam magamnak vetíteni, míg Spanyolországban nem. Ezért a külföld mellett döntöttem és kiléptem a zenekarból. Fiatal vagyok, még vonz az ismeretlen.
– Mesélj Spanyolországról! Hogy telnek a napjaid?
– Sok munkával és utazással! Spanyolország egy rendkívül nemzetközi közeget kínál a zenészeknek, ami nagyon inspiráló. Egyre többen költöznek ide Amerikából, ami a zenei szcénán is meglátszik. Ebben a színes kavalkádban sokkal egyszerűbb kiformálni a saját hangodat és az utadat a szakmában, mivel nagyon sok inspiráció ér. Én meg szerencsés vagyok, hogy itteni viszonylatban is a legjobb zenészekkel játszhatok, ezért mindig van feladat.
– Mire készülsz, milyen tervek vannak most előtted? Hova lehet fejlődni a zenész világban, mit szeretnél elérni, mi jelenti a legnagyobb sikerélményt?
– Szeretnék minél többet, minél jobb zenészekkel játszani, ami nyilvánvaló. Nem akarok leragadni, folyamatosan olyan környezetben akarok lenni, ahol muszáj fejlesztenem magam, ami kihívás. Ma már nagyon fontos a social media jelenlét is, amin szintén dolgozni fogok a jövőben. Mint mindenkinek, nekem is a saját zeném áll a legközelebb a szívemhez, ezért azt is szeretném felfejleszteni egy olyan szintre, hogy tudjak vele turnézni legalább itt Európán belül.
– Mit jelent számodra a Junior Prima-díj? Mit gondolsz, miért érdemelted ki elsősorban? Mekkora lendületet ad egy ilyen elismerés?
– Erre a díjra mindig emlékezni fogok, mert olyan élethelyzetben jött, amikor szükségem volt egy külső visszaigazolásra, hogy jó úton vagyok. A zenész szakma nem úgy működik, mint mondjuk egy stabil irodai munka, ahol az ember bemegy a munkahelyére dolgozni x órát, aztán a hónap végén megkapja a fix fizetését. Ezért fontosak az ilyen elismerések a feltörekvő fiataloknak, hogy a vitorlába egy kis szelet adjanak. Hogy ezt miért pont idén kaptam, az lehet többek között azért is, mert nálam most kezd beérni egy szinte egy évtizede tartó munkafolyamat, aminek köszönhetően már egyre nagyobb figyelmet kapok a nemzetközi terepen is. Persze, ez még korántsem elég nekem. Most kell igazán a gázra lépnem.
– Hogyan látod most fiatal felnőttként, mit adott neked Kenese? Járod a világot, koncertezel, sikert sikerre halmozol. Azért még mindig mondhatjuk, hogy Kenese az otthonod?
– Balatonkenese az egyetlen hely a világon, ahol fel tudok töltődni és számomra egyértelmű, hogy ez az otthonom. Csodálatos gyerekkorom volt itt, minden utcasarok mesél. Egy ilyen gyerekkor olyan stabil alapot ad, amire aztán egy életen át lehet építeni a várat. Titkon remélem, hogyha már sikerült a karrieremet pályára állítani, tudni fogom majd ezt a várost bázisként használni. Szeretném a jövőbeli gyerekeimnek is azt a csodát megadni, amit nekem is megadtak itt.
Győrfi H. Marianna
