Festménykiállítás megnyitója, borlovagrendek bemutatkozása, jótékony célú főzőverseny, mustkóstolás és színpadi műsorok – sokféle program fért a város napjának ünneplésébe szeptember 19-én és 20-án.
Fekti Vera Üdvözlet Balatonalmádiból című kiállításának megnyitójára gyűlhetett össze a közönség 19-én, pénteken este a Kultúra Házában. A Balaton sokféle arcát megmutató tárlatot Baky Péter Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg – közreműködött Dr. Meskó Bánk.
Másnap szüreti hangulat, színes felvonulás és igazi közösségi élmények várták mindazokat, akik ellátogattak a Kálvin János térre. A bográcsokban ezúttal vadételek főttek – köszönet a vendégeknek, akik a kóstolójegyek megvásárlásával jótékony célt támogattak. A Horgászegyesület 60 adag halászlével, a Balatonkenesei Városvédő Egyesület pedig 74 adag vadpörkölttel készült. 410 000 Ft gyűlt össze, melyet a város a Mikulás-napi programban fog felhasználni.
Akik nélkül a rendezvény nem jött volna létre:
Balatonkenese Város Önkormányzata
Balatonkenesei Művelődési Ház és Könyvtár
Kelet-Balatoni Borlovagrend
Knésa Lovastanya
NABE Balatonkenesei-Balatonakarattyai csoport
Vági Károlyné Gyöngyi és Dobó Kati – a kóstolójegyek értékesítése
Keresztes Gábor
Fodor István
Balatonkenesei Polgárőrség és a rendőrség – az útvonal biztosítása
A Kippkopp Óvoda és Bölcsőde óvodásai
A főzőcsapatok:
Balatonkenesei Városvédő Egyesület
Balatonkenesei Horgászegyesület
Balatonkenesei Polgárőrség
Alsóréti Üdülő Egyesület
Tátorján Nyugdíjas Klub
Halász utcai baráti kör
Gasztrotourist
Huba utcai baráti kör
Kökényesi család
A főzéshez az alapanyagot a Magaspart Vadásztársaság, valamint Ambrus Gábor polgármester biztosította.
Színpadi programok:
Euphoria Művészeti Stúdió
Conestoga Country Linedance
Bolba Éva és a Jazterlánc zenekar
Farkas Gábor
ABBAbák együttes
A tombolatárgyak felajánlói:
Katica Pékség
Villker Kenese Kft.
Kettesben Pezsegő
Kenesei Levenduláskert
Globe Dental
Vadkacsa Étterem és Panzió
Bója Bistro
Fotók: Szűcs Anikó
BK Hírlap








