Alleluja, Krisztus feltámadott!
Bizony, betelt nagyböjti várakozásunk, az Élet-Krisztus- legyőzte a Halált. Végig jártuk mi is, keresztények ezt a húsvétot megelőző időszakot, amely tele volt nehézséggel, küzdelemmel, váratlan fordulattal, hősies kitartással, elkeseredéssel, fájdalommal, meg nem értéssel, jóra irányuló törekvéssel, lanyhasággal, újra kezdéssel, megerősítő tapasztalatokkal, többé-kevésbé mindannyiunknak, a lelki életünket tekintve. Jó most, ebben húsvéti a teljességben együtt lenni újra az Úrral, megmártózni a feltámadás csodálatos, (kevésbé-fényében), inkább valóságában. Igen a Feltámadás valóságában. Ez, a feltámadás, hitünk központi része. Miért is? Azért, mert a kereszténység végső céljára mutat, az Életre a halál után, amelyet Jézus szeretet-áldozata árán kaptunk meg ingyenes ajándékként. A húsvét titkában lehull a lepel a misztériumról és feltárul Isten végtelen szeretete az Ember iránt. Az Anyaszentegyházzal együtt mi is örömmel valljuk, ahová Jézus, a Fő eljutott, – tudniillik a halál elszenvedése után az örök életbe, – oda kaptunk mi is meghívást az egy test közösségében. Örök igazság: „Jézus vétkeinkért halált szenvedett, megigazulásunkért feltámadt”, A Credo-ban imádkozzuk: „hiszem a test feltámadását”, ez a húsvéti hit, amely túlmutat a földi dimenzión és azért hiteles, mert Jézussal ez valóban megtörtént. Azok a személyek, akiket Jézus életében feltámasztott a halálból: (Jairus leánya, Naimi ifjú, Lázár) ők nem támadtak fel, hanem visszatértek a földi életet élő emberek közé ugyanabban a testben, és később újra meghaltak. Jézus feltámadásakor, Húsvét vasárnap hajnalán Isten feltámasztotta Őt a halottak közül. Jézus földi-emberi teste és lelke megdicsőült a feltámadott testében, de nemcsak az Ő Teste és Lelke, hanem Benne az egész anyagvilág is megdicsőült. Ez az a húsvéti valóság, amely itt földön reálisan megnyitotta a természet feletti dimenziót, amelynek az apostolok tanúi voltak. A halált elnyelte az élet Jézusban. És ez Jézus tanítványainak a fizikai tapasztalatuk, amely meg-és legyőzte őket: a feltámadott Krisztus valósága! Ugyanaz a Jézus, aki Nagypénteken szörnyű halált halt a kereszten, ugyanez a Jézus áll a tanítványok előtt Húsvét vasárnap délutánján, aki ezt mondta: „Én vagyok! Ne féljetek!” Így váltak a tanítványok valamennyien a feltámadás igaz tanúivá, mert erről mindegyiküknek saját tapasztalata volt, még a „hitetlen” Tamásnak is. Jézus feltámadásának természetfeletti eseménye nem érzékcsalódásról és kitalált mesékről szól, hanem pontosan arról, amit feltenni is hihetetlennek látszott, -bár Jézus a halála előtt háromszor is kifejezetten beszélt róla, – hogy van Élet a halál után. Ez az élet az örök élet: egy más minőségű élet, egy más minőségű testben, amelyről Jézus nyilvánvalóan meggyőzött mindenkit, akikkel a feltámadása után és a mennybemenetele előtt kapcsolatba került. Tehát van örök élet, nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé, az Örök Életé. Húsvét ünnepén Isten megerősíti újra – és újra a Nagyböjtöt igazán át- és megélt hívő lelkében a bizonyosságot, hogy érdemes kitartani Jézus mellett, érdemes megtartani a parancsokat, érdemes küzdeni az Igazságért, érdemes fáradozni önmagunk és a világ megjobbításán, érdemes áldozatot hozni a bűnösökért, mert aki mindezt vállalja, Jézus igazi tanítványa lesz, Jézus barátja, akiért eljön az Üdvözítő és elviszi oda, ahol Ő van. És ezért, Jézus barátságért, a tanítványság lelkületének erőfeszítéséért semmi sem lehet elég drága, ha tudjuk, hogy a Legfőbb jót a Mestert szolgáljuk. Adja az Úr, hogy Húsvét ünnepe hozzon mindannyiunknak megerősödést hitünkben, reményt sokféle küzdelmünkben, amelynek gyümölcse lesz szeretetünk kiteljesedése Isten és embertársaink felé! Alleluja, Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott!
Balatonkenese, 2026. március 12.
Medveczky Miklós plébános
