A Nemzetközi Nőnap alkalmából ünnepi műsorral várták az érdeklődőket a Művelődési Házban. A délután vendégei Straub Dezső Jászai Mari-díjas színész és Pholy Boglárka operetténekesnő voltak. Straub Dezső humoros történetekkel és pályatársai ismert dalaival szórakoztatta a közönséget, míg Pholy Boglárka lendületes előadásával a nézőket is bevonta a műsorba. A jó hangulatú program során a közönség aktívan kapcsolódott be az előadásba, és akadt olyan is, aki táncra perdült.
A rendezvény végén közös szelfi készült a fellépő művészekkel és a közönséggel, amely megörökítette a vidám hangulatú nőnapi délutánt.
…..szelfi…..
A művész őszintén mesélt a nőkről, a pályája kezdetéről, a színészi hivatás szépségeiről és arról is, mi foglalkoztatja mostanában. A beszélgetésből kiderült, hogy számára a nők mindig is meghatározó szerepet játszottak, és hogy az élet iránti kíváncsisága ma is töretlen.
Mit jelent az ön számára a nőnap? Hagyomány, vagy inkább egy alkalom arra, hogy külön figyelmet kapjanak a nők?
Minden alkalmat ki kell használni arra, hogy kifejezzük a tiszteletünket és a szeretetünket a nők iránt. Régen, amikor fiatalon kezdtem a pályát, egészen más világ volt. Egyetlen televízió működött az országban, az is sokszor szünetekkel. A színészeket sokkal inkább körülrajongták az emberek. De egy dolog akkor is igaz volt, és ma is az, a lányokat, a nőket mindig imádni kell. Én ezt természetesnek tartom. Remélem, hogy a mai műsorral is sikerül majd egy kis örömet szerezni nekik.
Kik voltak azok a nők, akik hatással voltak az életére?
Tulajdonképpen minden nő, akivel az életem során találkoztam. Fiatal koromban három fiútestvérrel nőttem fel, fiúiskolába jártam, alig találkoztunk lányokkal. Amikor aztán elkezdtünk velük beszélgetni, rájöttem, hogy egészen másképp gondolkodnak, mint mi. A férfi barátság és a férfi gondolkodás teljesen más világ. Sok idő kellett, mire az ember elkezdte megérteni a női gondolkodást.
A pályája elején is ilyen könnyen ment az ismerkedés?
Egyáltalán nem. Mielőtt színész lettem, gyógyszergyári szakmunkástanuló voltam. Ha akkor hangosan kiabáltam volna, hogy „jövök”, egyszerűen átsétáltak volna rajtam a nők. Nem vettek észre. Aztán színész lettem és egy év alatt minden megváltozott, egyszer csak észrevettek a nők, el kezdtek érdeklődni irántam. Ez nagyon furcsa élmény volt. Az a fontos, hogy az ember ne higgye el magáról, hogy különleges lett. Ha emlékszik arra, hogy egy évvel korábban még észre sem vették, akkor helyén tudja kezelni a dolgokat.
Mit tanult a nőktől az élete során?
Nagyon sok mindent. A férfi és a női agy egészen másképp működik, ezt meg kell tanulni. Idősebb koromban jöttem rá például arra, hogy egy vita során a nők mondatait nem mindig szó szerint kell érteni. Ha egy férfi azt mondja, hogy „vége”, az tényleg vége. Ha egy nő mondja, sokszor inkább azt jelenti, beszéljük meg. Ha ezt valaki nem érti, könnyen kilép az ajtón egy kapcsolatból, pedig nem biztos, hogy tényleg ott a vége.
Ha egy szóval kellene jellemeznie a nőket, mi lenne az?
Talán úgy mondanám, a nő egy ismeretlen varázs. A nőben mindig van valami kiszámíthatatlan másság, ami nagyon izgalmas. Nem biztos, hogy ezt teljesen meg kell érteni, talán éppen az a szép benne, hogy sosem értjük meg teljesen. Például volt, hogy egy teljesen megközelíthetetlennek tűnő nővel találkoztam. Teljes elkeseredésemben letéptem egy lóherét az utcán, és odaadtam neki. Abban a pillanatban elindult köztünk valami. Hogy egy lóherétől miért indul el egy kapcsolat? Nem biztos, hogy ezt érteni kell. Talán éppen ez benne a gyönyörű.
Ha most nem a nőkről, hanem az életéről beszélünk, hogyan telnek a napjai?
Mindig úgy érzem, mintha egész életemben arra vártam volna, hogy ennyi idős legyek. Most már inkább a jelennek élek. Persze az emlékek nagyon fontosak. Néha valaki felidéz egy történetet, és hirtelen rengeteg élmény jut eszembe. Most például egy régi műsoromat állítjuk össze újra a fiammal. Tele van történetekkel a régi nagy színészekről. Olyanokról, akikkel együtt dolgozhattam. Ezek a történetek egyszerre szórakoztatóak és meghatóak.
Milyen most a munkája?
Tavaly például Békéscsabán rendeztem, most a debreceni Csokonai Színházban játszom a János vitéz francia királyát. Emellett járjuk az országot különböző előadásokkal. Az embernek vigyáznia kell az egyensúlyra: ha túl sok munkát vállal, elfárad, ha túl keveset, akkor megáll az élet.
Van kedvenc műfaja?
Éppen az a szép az életemben, hogy nagyon sokszínű. Írtam zenét, szöveget, dramaturgiai munkát végzek, előadásokat tartok, még a horgászújságba is írtam cikkeket. Szeretem, ha új dolgok jönnek az életembe. De a legnagyobb élményt mindig a közönséggel való találkozás jelenti. A színpadon az a pillanat, amikor az ember kapcsolatba kerül a nézőkkel, az felülmúlhatatlan.
Gondolkodott azon, hogy tanítson?
Igen, mert van egy csomó olyan tapasztalat, amit jó lenne átadni a fiataloknak. Olyan apró színházi titkokat, amiket könyvből nem lehet megtanulni, csak a mesterektől. Én is sokat tanultam a nagyoktól, akikkel dolgozhattam.
Mit üzen a kenesei hölgyeknek nőnap alkalmából?
Legyenek nagyon boldogok, és őrizzék meg a szépségüket, a varázsukat. A világ sokkal szegényebb lenne nélkülük!
Gyulai Kati
