December a borlovagok és a közösség találkozásának hónapja, amikor a szőlősgazdák és borbarátok hálát adnak az elmúlt év terméséért, és Isten áldását kérik a jövőre. A hagyományos boráldás különösen a vidéki közösségekben erősíti a felekezeteken átívelő hitet és a hagyományőrzést.
A boráldás, mint évzáró szertartás, évszázados tradíciókra tekint vissza. Bár az esemény időpontja és jellege régiónként eltérhet, jellemzően decemberben, az adventi készülődés idején zajlik. Az áldás nem a templomi liturgiában használt oltáriszentségre szánt bort, hanem a gazdák által megtermelt, friss évjáratú nedűt emeli ki, megköszönve Istennek a teremtő erőt és a kemény munka gyümölcsét.
Együtt a közösségért: katolikus és református szertartás
A boráldás legszebb sajátossága a falvakban és kisvárosokban tapasztalható ökumenikus szellem. A szertartás házigazdája nálunk minden esetben a helyi borlovagrend, a Kelet-Balatoni Borrend, Győrfi Károly nagymesterrel az élen, akik példás odaadással hangsúlyozták a bor kulturális és történelmi jelentőségét, csodálatra méltó és igényes színfoltot ajándékozva ezzel városunknak, Balatonkenesének.
- Kenese katolikus plébánosa, Miklós atya, a szokásokhoz híven a borlovagok díszes sorfala előtt végezte a megszentelést. Imában a Jóisten áldását kérte a boroshordók és palackok tartalmára, a szőlőtermő vidékre és a gazdákra. A rituálé megerősítette a szőlő és a bor szakrális jelentőségét a keresztény hagyományban, kiemelve, hogy a bor Isten ajándéka.
- Kenese református lelkésze, Németh Péter is csatlakozott az ünnephez, hangsúlyozva a hála fontosságát. Az evangélium hirdetése mellett az Úr áldását kérte a közösségre, a bor termelőire, és a szertartás végén az Ároni áldással bocsátotta útjukra a környező vidékekről érkezett jelenlévőket, megmutatva a bor és a keresztény hitélet közti szoros bibliai kapcsolatot.
A vacsora, mint szeretetvendégség
A komoly, ünnepélyes áldást követően a boráldás szép záróakkordja a közös együttlét, a szeretetvendégség volt. A vacsora, ami gyakran népi ételekből áll, a helyi közösség erejét hivatott mutatni, és lehetőséget ad a borlovagoknak, a gazdáknak, a hívőknek és a helyi vezetőknek a kötetlen beszélgetésre. Így volt ez nálunk idén is. Miklós atya és Németh Péter hosszas beszélgetésben ültek az asztalfőnél.
Eközben az ünnepelt, frissen megáldott bor ünnepélyes megkóstolása zajlott. A nedű ilyenkor nem csak élvezeti cikk, hanem a közös munka és a hála jelképe. Ezzel az aktussal zárult az év köre, és Kenese népe az ország távolabbi vidékeiről most is idelátogatott barátokkal felkészül az új termőév kihívásaira, a boráldás által megerősödve.
A bor áldása Európában mélyen összefonódik a kereszténységgel és a mezőgazdasági év ciklusával. Míg Magyarországon a hang-súly gyakran az év végi, ökumenikus hálaadáson és a közösségi megerősítésen van, más-hol az áldás inkább a növekedési ciklus kezdetére, vagy egy-egy védőszent ünnepére koncentrál.
A magyar boráldás kiemelkedő jellegzetessége az ökumenikus jelleg, ahol a katolikus és református hagyomány is teret kap. Nyugat-Európában, ahol a bortermelő vidékek felekezeti aránya jellemzően homogén (pl. Dél-Franciaország vagy Olaszország erősen katolikus), az áldás szinte kizárólagosan a katolikus egyház szertartása.
A boráldás tehát több, mint egy egyszerű ceremónia. Ez a hit, a hagyomány és a kulturális örökség egyidejű ünnepe, amely év végén összeköti a magyar embert a földdel és egymással, a keresztény hitben.
Vasváry-Tóth Tibor
