Thébai Kenesén:
Sorsok és szimbólumok a Kultúra Házában
Valentini Zsuzsát elsősorban íróként, a könyveiről ismerjük, melyekből tudhatjuk, hogy az emberi érzelmek nagy ismerője és tolmácsolója. Ugyanakkor magyartanár is, az a fajta, akivel még évtizedek múltán is összejárnak volt tanítványai. Mert szeretik s emlékeznek rá, nem csupán mint emberre, hanem mint remek tanárra is, akinek órái a diákévek óta eltelt időben sem koptak meg.
Ezért nagy dolog, ha irodalmi témáról tart előadást. A Tátorján Nyugdíjasklub meghívására január 16-án a Kultúra Házában találkozhattunk vele, ahol témája a thébai mondakör volt, mely már önmagában is nagyon érdekes, de Zsuzsa – mint az irodalom szerelmese és jó tanár – igazán közel tudta hozni a hallgatósághoz. Labdakidák, Oidipusz, Antigoné és a szfinx – leginkább Szophoklész tragédiáiból ismerjük őket, ám mindegyikük több, mint egy-egy drámai alak: szimbólumok, melyek a kultúrát át- meg átszövik. (Gondoljunk csak a pszichológia Ödipusz-komplexusára vagy a szfinx találós kérdéseire.) Tucatnyi könyvben, filmben, képzőművészeti alkotásban bukkannak fel rejtett vagy nyilvánvaló módon, ezzel az emberiség közös kultúrkincsét megjelenítve, s hozzátéve bonyolult, mégis egyszerű történetünkhöz.
A mondákban megjelenített események középpontjában egy család több nemzedéke áll. Tragikus sorsuk pedig felteszi a kérdést: eleve elrendelés van, vagy ellent lehet állni a végzetnek? – Ha nem is ilyen drámai módon, de azóta sem zajlanak máshogy az események: az emberek életük során sokszor kerülnek komoly döntést igénylő helyzetekbe. Hogyan fogjunk hozzá? Mit mérlegeljünk? Ahogy az ókori embernek, ez nekünk is feladja a leckét. Problémáink természete ugyan eltérhet az övéktől, de a megoldás felé ugyanazon az úton indulunk el: választanunk kell, mit cselekszünk. A választás pedig a környezetünkre is hatással lesz, így minél több szempontot kell figyelembe vennünk, annál nehezebb. Ettől szép a játék.
Ezekből is láthatjuk: nincs olyan a mai világunkban, ami valahol, valamikor már meg ne történt volna valakivel. Még ha az ókori görög mondák szereplői mai szemmel nézve nem is úgy viselkednek, mint több ezer év elteltével mi, emberi reakcióik, érzéseik mégis közel hozzák őket hozzánk. Segítségükkel feltárulnak rejtve maradt szándékaink, utalásaink, gyakran a tudattalan működése. Megsejtésükkel pedig sokkal jobban érthetjük magunkat is, bizonyítva egyben, hogy az irodalom nem valami elvont kategória, hanem rólunk szól, minket jelenít meg.
Aki lemaradt az előadásról, a Youtube-on, Valentini Zsuzsa csatornáján megtekintheti.
Vasváry
