„A kultúra nemcsak élmény, hanem felelősség is”
Kultúra napi ünnepség Balatonkenesén
A kultúra napja mindig jelentős ünnep városunkban. Himnuszunk mellett magát a kultúrát, a kulturális területen dolgozókat is ünnepeljük, s ilyenkor vehetik át kitüntetésüket a „Balatonkenese Kultúrájáért” és a „Balatonkenese Jövőjéért” díjazottjai.
Győrfy Károlyné alpolgármester köszöntő beszéde
Tisztelt Ünneplők!
1823-ban e napon fejezte be a szatmárcsekei szoba csendjében az akkor 33 éves Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, mely Erkel Ferenc zenéjével valódi magyar néphimnusszá vált, s legyünk bárhol a világon, egyetlen magyar embert sem hagy érintetlenül. Hányszor gyűlt már könny szemünkbe a Himnuszt hallgatva, hányszor éreztük a fojtogató érzést torkunkban, miközben énekeltük.
Nemzeti imádságunk születésnapját, január 22-ét, legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. A magyar kultúra bennünk van, minden szavunkkal, cselekedetünkkel alakítjuk azt, hatalmas erőforrásunk, melyre építhetünk, melyre építenünk kell, s melynek megőrzése, továbbadása mindannyiunk kötelessége. Csak így válhatunk a világ kultúrájának egyenrangú részeseivé.
Magyar kultúránk képes volt túlélni évszázadokat, viharokat, történelmi megpróbáltatásokat. Megmaradt, mert mindig voltak, akik hittek benne, művelték, továbbadták. Tanítók, művészek, írók, nyelvészek, népművelők – és mindenki, aki fontosnak tartotta, hogy magyar szót, magyar gondolatot, magyar értéket hagyjon maga után.
Nekünk, magyaroknak a legfontosabb pillérünk a hitünk és a kultúránk. Így szolgáljuk nagyszerűen elődeinket, nagyjainkat a jövő megteremtésében. Ily módon láttatik meg Kodály, Bartók, József Attila nagyszerűsége, Petőfi embersége, odaadása, Kosztolányi hűsége, a Kossuth-díjas Esterházy Péter őszintesége, irodalmi Nobel-díjasunk, Kertész Imre sorstalansága. És ehhez járul hozzá a 2025-ös év nagy sikere, amikor is október 9-én Krasznahorkai Lászlónak, Kossuth-díjas írónknak ítélte az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia – az indoklás szerint – „lenyűgöző és látnoki műveiért, amelyek az apokaliptikus terror közepette mutatják meg a művészet erejét”.
S hol vannak még a nagyszerű színművészeink, karmestereink, koreográfusaink, képzőművészeink, tudósaink, akikre emelnünk kell tekintetünket? Mindig, de ezen a napon, a magyar kultúra napján különösen!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Keneseiek!
A kultúra az, ami összeköt bennünket: múltat a jelennel, az egyént a közösséggel, emlékeinket a jövőnkkel. Meghatározza, kik vagyunk, hogyan gondolkodunk, miként szólunk egymáshoz, és milyen értékeket adunk tovább a következő nemzedékeknek.
A Magyar Kultúra Napja arra hív bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. Hogy számot vessünk azzal, mit kaptunk örökségül – és mit szeretnénk továbbadni. Tűzzük ki az idei évre, legyen célunk, hogy 2026-ban építsünk minél több kulturális hidat! A kulturális híd – tudják – nem kőből épül, nem rajzolja ki magát térképeken, és nincs rajta emléktábla. Különös sajátossága, hogy szavakból áll. Hangokból. Akár hallgatásokból. Talán egy idegennek tűnő dallamból, amit első-re lehet, hogy nem értünk, de felhívja a figyelmet, megállunk miatta.
A kulturális híd egy településen belül azt jelenti, hogy olyan kapcsolatokat, alkalmakat és párbeszédet teremtünk, amelyek segítenek megérteni egymás értékeit, szokásait és nézőpontjait. Hiszünk abban, hogy a kölcsönös tisztelet és az együttműködés erősíti a közösséget, és élhetőbbé teszi közös otthonunkat. Közös otthonunkat, amely – külső szemlélőnek térképen létezik –, de nekünk a szívünkben lakozik.
Kedves Jelenlévők!
A kultúra nemcsak élmény, hanem felelősség is.
Ha folyamatosan építjük a kulturális hidunkat, akkor megszületnek várva várt, fejlődést előidéző, kézzel fogható eredmények is. A jövőben még nagyobb figyelmet fordítunk a művelődési házunk működtetésére, tájházunk becses gyűjteményének gondozására, gondolkodunk a régi könyvtárépület, az óparókia ismételt hasznosításán, jó lenne új kiállítóhelyeket létrehozni, a város több terén is kulturális nyomokat hagyni, alkotásokat elhelyezni. Tervünk van bőségesen. Mint ahogy szeretnénk, ha többféle művészeti csoportunk lenne, és nem utolsósorban a fiataloknak is tudnánk minél több élményszerű alkalmat biztosítani – és égetően kellene egy ifjúsági klub, kellene egy hely számukra.
Kívánom, hogy ez a felelősség mindig erőt adjon nekünk. Hogy a magyar kultúra ne csak ünnepnapokon legyen jelen az életünkben, hanem a mindennapokban is irányt mutasson, és épüljön, tündököljön – mindnyájunk legnagyobb örömére – a kulturális híd közöttünk!
Hiszen – emlékeznek: a kultúra nem másodlagos kérdés, nem holmi formális, díszítő elem egy nép, egy nemzet, egy település életében. A kultúra az, ami összeköt bennünket.
Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi elismerő címek és kitüntetések alapításáról, adományozásuk rendjéről szóló önkormányzati rendelete alapján a 351/2025. (XI.27.) számú képviselő-testületi határozatával
a „Balatonkenese Kultúrájáért” díjat adományozza
Baky Péter festőművész részére.
Baky Péter – ma már Munkácsy-díjas képzőművész és átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is –, határozottan azt állítja magáról, hogy nem akart festő lenni. Sokkal inkább a film világa volt, ami elbűvölte, izgalmas regényeket olvasva képzeletben átkonvertálta a témákat filmekké. Képzőművészeti gimnáziumba járt, így ésszerűnek tűnt, hogy művészeti főiskolán folytassa a tanulmányait, s végül mégis a képzőművészeti főiskola lett a befutó. Közben megismerte a filmesek világát – s ahogy fogalmaz –, jó döntés volt, hogy festőművész lett, s maradt a képzőművészetnél. Tegyük hozzá: nem is akármilyen szinten, hiszen a két legrangosabb díja mellett számos elismerést vehetett át, így a Pro Urbe-díjat Szekszárdon és a Tolna Megyei Príma díjat.
Baky Péter 1977-ben diplomázott festő szakon, s azóta alkot folyamatosan. Közben művészeti intézmények vezetője is volt, így a Ferencvárosi Pincegalériának vagy a Szekszárdi Művészetek Házának. Vezetőségi tagja a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, és számos egyéb köztestület, egyesület tevékenységeiben aktívan részt vesz.
Örömmel és elégedettséggel tölti el, hogy lehetősége nyílik az embereknek egy, a valóságtól eltérő világot bemutatni, vagy a való világot átírva, átfogalmazva az ő lelkével, az ő érzéseivel megismertetni az alkotásokat szemlélő embereket. Festészete természetelvű, figurális festészet, kiegészítve szürrealista, nonfiguratív elemekkel.
1999 óta él Balatonkenesén. Mi vonzotta ide? Gyermekkorában a szüleivel való nyaralások, Almádi, Balatonfűzfő, majd Siófok, Akarattya, Tihanyi művésztelep – mind-mind a balatoni kötődést erősítették. Aztán következtek a kenesei barátok: Varga-Amár László, Kő Pál, Péterfi Gizella, Kisnémet Ferenc, és a környéken élő művészbarátok, s egyáltalán a Balaton elképesztő aurája. Évtizedek óta ismerve, megismerve Balatonkenesét, tudta, hogy itt otthonra talált. Olyan otthonra, ahová a családtagok, a rokonok, a barátok jó érzéssel a lelkükben jönnek, itt időznek, s ha el is mennek, újra és újra visszavágynak, mert ezt nyújtja Kenese.
Baky Péter művész úrnak nagy sikerű kiállítását az elmúlt nyáron csodálhattuk meg itt, a Kultúra Házában, a kiállítótermünkben. Kortársa, festő barátja akkor a tárlat megnyitóján úgy fogalmazott: a Balaton keleti csücskében élő művészek itt otthonra leltek. S kérte, a települések becsüljék meg saját alkotóikat, hiszen hatalmas esztétikai lendületet adhat, ha a város együttműködik a művészekkel.
Nos, megfogadtuk a bölcs gondolatot, és Balatonkenese város képviselő-testülete úgy döntött, 2026-ban a Balatonkenese Kultúrájáért díjat méltán adományozza a neves, immáron már 27 éve keneseinek számító művésznek, Baky Péternek. Szeretettel gratulálunk és további jó alkotókedvet kívánunk!
Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi elismerő címek és kitüntetések alapításáról, adományozásuk rendjéről szóló önkormányzati rendelete alapján a 348/2025. (XI.27.) számú képviselő-testületi határozatával
a „Balatonkenese Jövőjéért” díjat adományozza
Thury Attiláné nyugalmazott óvodavezető részére.
Thury Attiláné Zsuzsa 1980-ban kezdte óvónői pályáját Balatonkenesén. 1993-ban vette át az óvoda vezetését, melyet 20 éven át, nyugdíjazásáig példamutató, magas színvonalú munkával végzett. Több évtizedes pályafutása alatt mindig arra törekedett, hogy az óvoda, mint intézmény a gyermekek második otthona legyen, örömforrást jelentsen a kicsiknek, a szülőknek és az óvónőknek egyaránt. A bizalmat, az őszinteséget, a másokra figyelést követendő példaként állította munkatársai elé. Vezetése alatt – kollégáival – számos kiemelkedő szakmai sikereket értek el. Nevéhez köthető, hogy 1999-ben kidolgozták a helyi óvodai programot, ekkor nevezték el az intézményt Kippkopp Óvoda és Bölcsődének. Jelentős szakmai sikerként könyvelhették el a Montessori pedagógiai módszer kidolgozását, melyet később, 2004-ben be is illesztettek a nevelési programjukba. Újabb mérföldkövet jelentett a kompetencia alapú nevelés bevezetése és több, eredményes „jógyakorlatot” más óvodák is átvettek tőlük. 2010-ben az ő vezetésével nyerte az intézmény a Zöld Óvoda. majd a Madárbarát óvodakert címet. 2012-ben referenciaintézmény lettek.
Zsuzsa folyamatosan képezte magát, számtalan továbbképzésen vett részt, tapasztalatait beépítette a munkájába, tevékenységeibe. Mindig jó kapcsolatot ápolt az önkormányzattal, az intézményekkel, helyi civil szervezetekkel, nem utolsósorban a családokkal, szülőkkel, gyermekekkel. Az óvodások szinte minden települési rendezvényen, ünnepségen részt vettek, és nívós műsorokkal szerepeltek a gondos felkészítésének köszönhetően.
Thury Attiláné nevelői munkájában kiemelt fontosságúnak tartotta a hitelességet, a gyermekek szeretetét, a szunnyadó tehetségek kibontakoztatását, az empátiát. Mindezek elismeréseként 2006-ban a „Gyermekekért” megyei szakmai díjban részesült. Nagy gondot fordított a környezetvédelmi nevelésre, az óvodai épületek felújítására, esztétikus kialakítására. Zsuzsa szabadidejében ma is aktívan tevékenykedik. Több, mint 15 éve vezetője a Nők a Balatonért Egyesület balatonkenesei, balatonakarattyai csoportjának, amely éves szinten számtalan programot kínál a gyermekeknek, fiataloknak, valamint minden korosztálynak. Zsuzsa valamennyi tevékenysége során, vezetőként is mindvégig óvónő maradt. Ez a hivatása, a gyermekek szeretete volt mindig a legfőbb motivációja. Családjában is van egy különleges gyermekcsoportja – hat unokája –, akik igaz, már túlnőttek az óvodás koron, de lelkes óvónő mamájuk szeretete a legnagyobb kincs számukra.
Thury Attiláné nevelő-oktató munkájában, a fiatalabb és idősebb generációk együttélésében, városunk közösségi életének formálásában több évtizedes, kiemelkedő munkát végzett és ezzel olyan életművet alkotott, amely alapján méltó arra, hogy átvegye a Balatonkenese jövőjéért díjat. Tevékenysége példaértékű a jövő generáció számára.
Azt kívánjuk, tartson tovább lelkesedése, ereje, egészsége a további, jövőbeni közösségi aktivitásokra is!
